Több milliárd forintra pályázhatnak még a halgazdálkodási ágazat szereplői
Nagy érdeklődés mellett tartottak szakmai napot Kecskeméten a halgazdálkodási ágazat szereplői részére, melyen érdekképviseleti szervezetek és gazdálkodók egyaránt képviseltették magukat. A műhelymunkában részt vett Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium közös agrárpolitika végrehajtásért felelős helyettes államtitkára is.

(Fotó: AM/Vermes Tibor)
A helyettes államtitkár elmondta, hogy a jelenleg futó programból mintegy négymilliárd forintra pályázhatnak még a gazdálkodók, hiszen az Agrárminisztérium célja a magyar haltermelés helyzetének stabilizálása, a magyar halellátás biztonságának fenntartása. Az elmúlt időszak takarmányár-emelkedése, az orosz–ukrán háború, az elhibázott brüsszeli szankciók és a tavalyi aszály olyan súlyos hatással volt a magyar haltermelésre, hogy a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) felszabaduló forrásaiból 3,1 milliárd forintos keretösszegű krízistámogatási konstrukciót dolgozott ki és hirdetett meg az Agrárminisztérium.
A MAHOP keretében minden rendelkezésre álló forrást szeretnének az ágazat számára eljuttatni, ezért az új felhívás mellett (MAHOP-5.3.4.-2023.) két korábbi pályázati felhívás is újra megnyitásra került (MAHOP-2.2-2016 és MAHOP-5.3.3-2016), aminek a részleteiről a szakmai napon tájékoztatták az ágazatot.
A félnapos műhelymunka során részleteibe menően volt szó a pályázatok benyújtó felületéről is.
A szakmai nap célja az ágazati igények egyeztetésén túl, a kérelmek benyújtásához kapcsolódó kérdések megválaszolása volt, hogy ezzel is elkerülhetőek legyenek a hiánypótlások, és gyors elbírálás után még az idei évben ki tudják fizetni a támogatásokat.
A nap második része a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Pluszról (MAHOP Plusz) szólt
Ezen belül pedig a következő időszak nagy összegű forrásairól, hiszen komoly támogatási lehetőségekhez juthatnak a hazai halgazdálkodók a következő időszakban is. Az új fejlesztési ciklusban mintegy húszmilliárd forint biztosítja az ágazat megújulását és versenyképességének növelését. A MAHOP Plusz célja a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása, a haltermelés és halfeldolgozás versenyképességének, valamint fenntarthatóságának innováció és digitalizáció révén történő növelése a környezetterhelés csökkentése mellett. Kiemelt szempont a klíma- és környezetbarát gazdálkodási módszerek támogatása, a körforgásos gazdálkodás elvén alapuló módszerek arányának növelése a termelési rendszereken belül, továbbá a vízi és vizes élőhelyek faji sokféleségének fenntartása, fejlesztése. Az első felhívások meghirdetése 2024. I. félévében várható. Papp Zsolt György végezetül elmondta, hogy a szakmai műhelymunka sikerére való tekintettel a jövőben azt is tervezik, hogy a Vidékfejlesztési Program folytatásaként megjeleníthető KAP Stratégiai Tervben is tudjanak a mostanihoz hasonló olyan közös kommunikációs felületet nyitni a gazdálkodókkal és pályázókkal, amin keresztül időben és személyesen tudják megismertetni velük az új időszak pályázati felhívásait, kritériumait, hogy minél többen részesülhessenek belőle.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Az EU ajánlást fogadott el a fenntarthatósági jelentéstételi standard bevezetéséről a kkv-k számára
Az Európai Bizottság ajánlást fogadott el egy önkéntes fenntarthatósági jelentéstételi…
Tovább olvasom >NGM: már több mint félszáz cég fejlesztési terveiről született döntés a Demján Sándor Tőkeprogramban
Brüsszel nyomásgyakorlása ellenére a kormány mindent megtesz a hazai kkv-k…
Tovább olvasom >AM: új támogatások segítik a hazai halgazdálkodás és akvakultúra fejlesztését
Két új pályázati felhívás összesen több mint 8 milliárd forint…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >