Több meggy termett az idén a legnagyobb békési termelőnél
A tavalyinál mintegy száz tonnával több, ezer tonna meggy termett a legnagyobb Békés megyei meggytermelőnél, a Hunapfel Kft.-nél – mondta csütörtökön a vállalat ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
Pusztai József kifejtette: Csorvás környékén 100 hektáron termesztik a meggyet, a területet idén elkerülte a sok eső, így nem repedezett ki a termés, és az országban pusztító fagykárok sem jelentkeztek, emiatt lett nagyobb a termés a tavalyinál. A meggyszüret várhatóan a jövő hét végén fejeződik be.
A meggy minősége kiváló, a teljes mennyiséget étkezési céllal tudják értékesíteni – tette hozzá.
A termés 95 százalékát exportálják, főként Fehéroroszországba, Szerbiába és Litvániába.
Pusztai József elmondta: a meggy önköltségi ára kilónként 200-220 forint körül alakul, miközben egy eurós kilónkénti áron tudják értékesíteni, a szláv és orosz piacok tehát még mindig rentábilisak.
Ezekben a felvevő országokban a nagyobb szemű meggyet szeretik, ezért kísérleteznek azzal, hogy a megfelelő tápoldatozással növeljék a gyümölcs méretét, illetve új, tájszelektált meggyféléket, az Éva és a Petri fajtákat is termesztik. Az igazgató elmondta, az első Petri-ültetvények négyévesek, átlagosan 12 tonnás hozamokat produkálnak, de ha teljesen termőre fordulnak, ez akár 14-15 tonnára is nőhet.
Az idősebb, 10 hektáron ültetett Debreceni bőtermő fajták hozama idén már csak 5-7 tonna volt, ezeket a közeljövőben kivágják a tervek szerint. A cég növelné a cseresznyetermő-területet a meggy rovására, néhány éven belül 60-60 hektáron termesztenék a két gyümölcsöt – fejtette ki Pusztai József.
A 30 állandó foglalkoztatott mellett az utóbbi három héten a Hunapfel Kft. mintegy ötszáz alkalmi meggyszedőt foglalkoztatott.
A cég a 2014-es 320 millió forintos árbevételét 2015-ben húsz millió forinttal növelte, nyeresége tavaly húszmillió forint volt.
A Hunapfel Mezőgazdasági Kft. 1994-ben alakult, 160 hektáros területen gazdálkodik, a meggy mellett cseresznyét, almát és szilvát termesztenek. A vállalat idei tervei között szerepel a hűtőház bővítése, amellyel a csomagolóbázis tárolókapacitásán javítanának. Beadtak egy 220 millió forintos pályázatot, amelynek az eredményére várnak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nógrád vármegyében is megjelent a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az EU-Mercosur megállapodás ellen tiltakozó gazdák akadályozzák több autópálya forgalmát Belgiumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Innovatív magkezelési megoldást fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetemen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Negyven településsel bővíti kiszállítási területét a Kifli.hu
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Autista Barbie babával köszönti a 2026-os évet a Mattel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Januártól olcsóbb a friss csirkehús a Lidlben: akár 24 százalékos árcsökkentés is jöhet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

