Több lesz a csőd a Brexit miatt az EU-ban is
Az átmeneti időszak várhatóan túl rövid lesz ahhoz, hogy megszülessen az Egyesült Királyság és az Európai Unió szabadkereskedelmi megállapodása, és ennek fájdalmasak lesznek a következményei. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító Brexit-elemzésében. A tanulmány szerint folytatódik a brit csődhullám, a tavalyi 8 százalék után az idén további 7 százalékkal több vállalat válik fizetésképtelenné, mint a kilépésről szóló népszavazás előtti időszakban. A Brexit legnagyobb vesztese a brit gazdaságban a kiskereskedelem, de az autóipar is katasztrofálisan teljesít. Nagy-Britannia kilépése az Uniós tagállamok számára is visszaesést jelent.
A hitelbiztosító elemzői emlékeztetnek arra, hogy az Unió szabályai, így az áruk szabad áramlásáról szóló megállapodás is, 2020. december 31-ig érvényesek az Egyesült Királyság számára. Ha az év végéig nem sikerül új egyezményt kötni, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tarifái alapján szabják majd ki a vámokat. A piacvezető hitelbiztosító országigazgatója szerint ez súlyosan érinti az eddigi bizonytalanságtól eleve meggyengült brit gazdaságot.– „Fontos tudni, hogy a brit export 48 százaléka az Európai Unióba irányul, plusz 16 százalék olyan országokba (Norvégia, Korea, Dél-Afrika), amelyeknek van szabadkereskedelmi megállapodása az EU-val. Tehát a teljes brit kivitel 64 százalékát sújtja majd egy 5,7 százalékos vámtarifa. Ugyanakkor az Unió exportjának mindössze 16 százaléka jut az Egyesült Királyságba. Már ebből is érzékelhető az a feszültség, amit a vámok okoznának” – mondta Vanek Balázs.
Az Atradius tanulmánya szerint a brit GDP az idén mindössze 1 százalékkal bővül. A beruházások 7 százalékkal csökkennek 2019-hez képest. A csődök száma 7 százalékkal nő 2020-ban. – „A Brexit várhatóan a feldolgozóiparban és az autógyártásban okozza majd a legtöbb csődöt, mert ezeknek az ágazatoknak az export a motorja. Az importot vizsgálva az élelmiszeripari és agráripari termékek drágulása várható, itt a vámok bevezetése és a logisztikai költségek növekedése okozhat nehézségeket. A brit építőiparban pedig nehezebb és drágább lesz európai szakmunkásokat alkalmazni, és ez növeli a csődök kockázatát” – mondta az országigazgató.
Az elemzés szerint a Brexitet az Európai Unió gazdaságai is megsínylik majd. A legnagyobb kockázatok azokban az országokban jelentkeznek, amelyek exportorientáltak és fontos kereskedelmi partnerük Nagy-Britannia. Így Írországban, Belgiumban és Hollandiában lehet számítani a korábbinál nagyobb arányú fizetésképtelenségre. Az autógyártás globális visszaesése és a Brexit a kelet-európai autóipari beszállítók számára is kockázatot jelent.
Kapcsolódó cikkeink
Aranykorukat élik a magyar-amerikai agrárdiplomáciai kapcsolatok
A magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok egyre csak erősödnek, legyen szó politikáról,…
Tovább olvasom >Tizenegy uniós ország követeli az erdőirtás elleni szabályozás további enyhítését
További nyomás nehezedik az Európai Unióra, hogy halassza el és…
Tovább olvasom >A friss zöldség-gyümölcshöz való hozzáférés megkönnyítéséért kampányol az Innocent Drinks
A neves gyümölcslé-márka, az Innocent Drinks jótékonysági partnereivel és az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >