Több hullámban jött a drágulás: már 34 százalék feletti az élelmiszer-infláció
Visszatekintve az elmúlt 12 hónapra az látszik, hogy a magyar boltokat több hullámban érte el a drágulás.

Idén február-márciusban 10 helyett már 20 százalékról beszéltünk
Az első ugrás még tavaly év végén következett be, akkor a korábbi 1-2 százalékról hirtelen 10 százalék köré ugrott az éves alapon mért infláció, majd idén február-márciusban 10 helyett már 20 százalékról beszéltünk, és bár akkor azt reméltük, hogy áprilistól mérséklődhet az ütem, ez végül nem jött be. Annyira nem, hogy azóta sajnos egyenletesen és nagy tempóban mennek felfelé az árak – állapítja meg a G7 saját, nem hivatalos élelmiszerár-méréseit alapul véve.
Az áprilisi 20 százalékról májusban már 25 százalék közelébe emelkedett a nagy bevásárlásunk összköltsége alapján számított drágulás, majd júniusban durván 30, júliusban pedig már csaknem 35 százalék volt a növekedés. Hangsúlyozzuk, hogy mindez éves alapon értendő, tehát nincs benne semmilyen szezonalitás: most majdnem 35 százalékkal fizettünk többet az élelmiszerekért, mint tavaly júliusban, és júniusban ez még „csak” 30 százalék volt a tavaly júniushoz képest.

Forrás: G7-gyűjtés
Az adatokat mindig a hónap végén, és mindig ugyanabban a négy boltláncban, az Aldiban, a Lidlben, a Penny Marketben és a Tescóban veszik fel.
Kapcsolódó cikkeink
Gyorsult az élelmiszerinfláció Németországban szeptemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Exportbajnok innovációval a cukorpiaci kanyarban – budapesti iparági kerekasztal az édességgyártók versenyképességéről
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Infláció: a várt emelkedés helyett stagnálás – 4,3% éves ráta, 3,9% maginfláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rózsaszín kamionok és kortárs művészek és influencerek hozzák mozgásba a reményt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AgriTech InnoExpo 2025 – ahol az innováció találkozik a természettel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

