Több fűszerkeveréket vásárolnak
A tavalyi évben a vásárlók 2 százalékkal vásároltak kevesebb fűszert, de az áremelkedés eredményeképpen 11 százalékkal többet költöttek a kategóriára – derül ki a GfK Hungária háztartások privát fogyasztását monitorozó ConsumerScan adataiból. Míg az egy komponensből álló fűszerekből kevesebb fogyott, addig a fűszerkeverékekből többet vásároltak a háztartások.A magyar háztartások 2008-ban 2 százalékkal kevesebb fűszert vásároltak, de a számottevő áremelkedés miatt 11 százalékkal többet költöttek a kategóriára, mint 2007-ben. A csökkenés az egyszerű, egy összetevőből álló fűszereket érintette, miközben a fűszerkeverékekből a háztartások több mint 10 százalékkal többet vásároltak, mint egy évvel korábban. Így utóbbiak mennyiségi részesedése a fűszerpiacon 20 százalékról 23 százalékra nőtt.
Az egykomponensű (mono-) fűszereket vásárló háztartások aránya kismértékben csökkent 2007-hez képest, és emellett csökkent az egy vásárlás alkalmával megvásárolt átlagos mennyiség is. Eközben a háztartások számottevően nagyobb része vett fűszerkeveréket 2008-ban, mint egy évvel korábban, és nőtt az egy háztartás által vásárolt fűszerkeverék mennyisége is.
A kereskedelmi csatornák közül a szuper- és hipermarketek, valamint a kisboltok szerepe nőtt a fűszerpiacon. Mennyiségi részesedésük nőtt, miközben a diszkont és a C&C piacrésze számottevően csökkent 2007-hez képest.
2008-ban az átlagosnál nagyobb mennyiséget vásároltak fűszerből a legalább háromfős háztartások, a falvakban élők, azok a háztartások, ahol a háziasszony 30–39, illetve 50–59 éves, az észak-keleti és a dél-nyugati régióban élők, a közepes, vagy annál magasabb jövedelemmel rendelkezők. A GfK Hungária Étkezési szokások című 2009-es tanulmányából kiderül, hogy a magyarok közel kétharmada szívesen főz, 2009-ben gyakrabban étkezünk otthon, mint az előző években. Ha ez a tendencia folytatódik, lehetséges, hogy érezteti hatását a háztartások fűszervásárlásában is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >