Több éves mélypontra esett a globális vállalati hangulat a Fidelity International szerint
A Fidelity International éves elemzői felmérése szerint 2016 óta nem látott szintre süllyedt világszinten a vezetői bizalom, a tőkeberuházások, az osztalékpolitika, a tőkemegtérülés és a mérleg alapján megállapított vállalati hangulati mutató.
A befektetéskezeléssel foglalkozó vállalatcsoport hétfői közleménye szerint a tavalyi 13 százalékot követően idén már az elemzőik harmada lassulásról vagy akár recesszióról számolt be. A bővülést érzékelők aránya 35 százalékról 20 százalékra esett egy év alatt.
A Fidelity International részvény üzletágának elemzési igazgatója a gyengülő fogyasztásnak és a vállalkozások növekvő költségeinek tulajdonítja a vállalati hangulat romlását. Michael Sayers az idén nem számít válságra, de úgy látja, hogy a tíz éve kezdődött üzleti ciklus a végéhez közelít. A 16 ezer vállalati megbeszélés alapján egyre több elemző aggódik az amerikai gazdaságpolitika miatt is – tették hozzá.
A közlemény hangsúlyozta, hogy a visszajelzések összességében még a hangulati visszaesés ellenére is óvatosan derűlátóak, a Kínával foglalkozó elemzők azonban az átlagnál jóval kedvezőtlenebbül ítélik meg a kilátásokat. Marty Dropkin kötvénypiaci globális elemzési igazgató szerint a kínai gazdaság megtorpant, a helyi vállalatok vezetői ezért termeléscsökkentésre, az elemzők pedig a tőkeberuházások visszaesésére készülnek a távol-keleti országban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Közel 6 milliárd euró bírság a GDPR óta
2024-ben az uniós adatvédelmi hatóságok összesen 1,2 milliárd euró bírságot…
Tovább olvasom >Mindent elhisznek a fiatalok a mesterséges intelligenciának
A Z generációs fiatalok körében szinte mindenki használja a mesterséges…
Tovább olvasom >Szeret boltban vásárolni a Z generáció
Az Adyen fizetéstechnológiai vállalat felmérése szerint a digitális világban felnőtt…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >