Több és minőségibb magyar bor megy Németországba
Németország Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnere, részesedése a magyar exportban és importban egyaránt 25 százalék körül van. A forgalom földrajzi megoszlását tekintve Németország két déli tartományába, Bajorországba és Baden-Württembergbe irányul kivitelünk több mint fele, míg az ezekből a tartományokból beérkező importunk meghaladja a 30 százalékot.
A gazdasági szakértők egybehangzóan a német konjunktúra további élénkülését várják. A német ipar növekedésének kedvező kilátásai reményekkel tölthetik el a német megrendelésre tevékenykedő magyar iparvállalatokat, illetve beszállítókat.
Magyarország tavaly 7,49 millió euró értékű borexportjának legfontosabb célpiaca továbbra is Németország, ahol az éves árbevétel 13,1 százalékkal haladta meg az előző évi forgalmat.
Megfigyelhető, hogy a Németországba irányuló borexportunk ötször akkora, mint a kínai vagy orosz kivitelünk.
A német piac stabil, jó kilátásokkal rendelkező, rendre a legnagyobb forgalmat bonyolítja. A 2008–2012 közötti 5 éves átlaghoz képest is komoly növekedést jelent a 2013. évi eredmény. Áttörésként értékeljük, hogy a forgalmunkban a bor átlagára is jelentősen növekedett, így a német piacon egy elmozdulás tapasztalható a magasabb minőségű, drágább magyar bor felé.
Örvendetes tény, hogy az élelmiszer-gazdaság Németországba irányuló exportja is rekordszintre ugrott 2013-ban. EU-tagságunk legnagyobb külkereskedelmi többletét érte el a Németországba irányuló agrár-külkereskedelmi mérleg.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >