Több cseh élelmiszert akar a cseh üzletekben az új agrárminiszter

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 01. 24. 11:02

Marian Jurecka, leendő cseh mezőgazdasági miniszter szerint az országban jelen lévő nemzetközi élelmiszer üzletláncoknak a jövőben kötelezővé tennék bizonyos mennyiségű cseh élelmiszer árusítását.

Praga

Csehországban jelenleg semmiféle jogszabály nem írja elő, hogy az üzletekben hazai gyártású élelmiszereket is kellene árusítani. A nagy nemzetközi üzletláncoknak a vonatkozó szabályok tavalyi módosítása után most azonban kötelezően meg kell nevezniük azt az öt országot, ahonnan az általuk árusított élelmiszer legnagyobbik része származik.

Jurecka pénteken újságíróknak elmondta: szeretné átvenni a szlovák példát, ahol ezt a szabályozást már bevezették. „Az egyik első külföldi utam ezért Szlovákiába fog vezetni, hogy találkozzam a partneremmel” – jelentette ki a miniszterjelölt. Szlovákiában tavaly áprilistól kell a nagy üzletláncoknak nyilvánosságra hozniuk a hazai élelmiszerek részesedését kínálatukban.

A cseh agrártárca várományosa szerint a jogszabályt nagy körültekintéssel kell elkészíteni, nehogy ütközzön az európai uniós joggal. „Ha a mi szabályunk nem lesz ellentétes az uniós szabályozással, bevezetjük” – szögezte le.

Jurecka rámutatott: Csehországba évente mintegy 40 milliárd korona értékben hoznak be külföldi élelmiszertermékeket.

Kereskedők szerint igen bonyolult problémáról van szó, s a mai helyzetben nagyon nehéz meghatározni, mi is tekinthető cseh terméknek. Jelenleg nincsenek konkrét kimutatások arról, hogy melyik üzletlánc mennyi cseh, vagy Csehország területén készült élelmiszert árusít. (Kokes János, MTI)

Kapcsolódó cikkeink