Tízezer élelmiszercsomagot adományoz rászorulóknak a Mészáros Csoport
A múlt évhez hasonlóan, idén is tízezer élelmiszercsomagot adományoz rászorulóknak a Mészáros Csoport az adventi időszakban, a csomagokat ezúttal is a Magyar Vöröskereszt juttatja el a nélkülöző családoknak és az egyedülálló idős embereknek.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2021/12/meszaros-csoport.jpg)
Tízezer élelmiszercsomagot adományoz rászorulóknak a Mészáros Csoport
A Vivienvíz Kft. bicskei telephelyén tartott szerdai sajtótájékoztatón Tóth Krisztina, a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy az 50 millió forint összértékű csomagokat a cégcsoporthoz tartozó élelmiszeripari vállalatok termékeiből állították össze, és azok összeállításában kizárólag a csoporthoz tartozó vállalatok dolgozói vettek részt.
Jelezte, hogy a csomagokban az alapvető élelmiszereken túl olyan termékek is helyet kaptak, amelyek ritkábban kerülhetnek a szegénységben élők asztalára, így többek között pulykahús, friss tojás, méz, karácsonyi keksz és csokoládé is részét képezi az adománynak.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a Mészáros Csoport karitatív akcióinak középpontjában elsősorban a gyermekek állnak, éppen ezért a karácsonyi adománycsomagok zöme is többgyermekes családokhoz kerül, mellettük azonban mintegy ezer egyedülálló idős ember is részesül a támogatásból.
A több mint 40 tonnányi élelmiszert a szintén a csoporthoz tartozó Gallicoop Zrt. kamionjai juttatják el a Magyar Vöröskereszt regionális központjaiba. Innen a vöröskereszt munkatársai és önkéntesei viszik el az adományokat – a koronavírus-járványra tekintettel – egyenként a rászorulóknak.
Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója köszönetét fejezte ki azért, hogy idén is szervezetük kapta e megtisztelő feladatot. Megjegyezte, óriási segítség számukra, hogy a csomagokat összeállítva kapják meg, mert ebben az időszakban sok adomány érkezik hozzájuk, ami sok feladatot jelent.
Elmondta, hogy a régiós raktárakba kerülő csomagok még aznap mennek tovább a megyei szervezetekhez, majd onnan a családokhoz, ahová az önkéntesek nemcsak az adományokat viszik, hanem jó szót is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csaknem 50 ezer darab csokoládét, játékot és írószert gyűjtött a Mátrix Közhasznú Alapítvány
Csaknem 50 ezer darab csokoládét, játékot és írószert gyűjtött a…
Tovább olvasom >Több mint 223 tonna élelmiszerrel segít nehéz sorsú embereknek az idei Adni Öröm! karácsonyi adománygyűjtő akció
Több mint 26 ezer csomag jut nehéz sorsú emberekhez karácsony…
Tovább olvasom >Baptista Szeretetszolgálat: 24 millió forintnyi adományt kapnak rászoruló családok a Lidl segítségével
A Lidl vásárlóinak köszönhetően közel 24 millió forintnyi adományt kapnak…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >