Tízéves korig nyerő a mesefigura
Alapfelvetés, hogy a vásárlói döntés – amennyiben olyan termékekről van szó, amelyek a gyermekeket, elsősorban a tíz év alatti korosztályt célozzák meg – mindig a szülő és a gyermek között dől el. Ezeknek a termékeknek mindkét fél igényeinek meg kell felelniük.– Ez a megfelelés nehéz, mert mások egy gyermek és mások egy 20–40 év közötti felnőtt (szülő) elvárásai. Mindkét félnek más a képi világa, más elképzeléseik vannak, és éppen ezért különbözőképpen viszonyulnak az egyes figurákhoz, mesehősökhöz is – érvel Dörnyei Otília, a GfK Hungária Piackutató cégvezetője. – Ráadásul korosztályonként eltér a gyerekek ízlésvilága is. Kutatásaink azt mutatják, hogy a 3–5, 6–7 és 8–10 éves, illetve a 10 év feletti gyerekeket egészen más hősökkel, mesefigurákkal lehet „megfogni”.
A cégvezető még hozzáteszi, hogy három-négy éves kor körül alakulnak ki a vizuális elemek a gyerekeknél, de nincs a vásárlásra döntő hatásuk. Tíz év fölött pedig a kicsik általában kinőnek a mesék korából, és lassan a felnőttek világába lépnek.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
13,5 százalékkal, 2100 forint fölé emelkedett a fizikai átlagórabér a második negyedévben
Az idei második negyedévben 2104 forint volt a fizikai munkát…
Tovább olvasom >K&H: kevesebb figyelem jut a cégeknél a társadalmi felelősségre
Nagy- és kisvállalatoknál egyaránt csökkent a cégek társadalmi felelősség iránti…
Tovább olvasom >Optimalizálja nemzetközi üzlethálózatát a Lidl
Tovább lassult a Lidl nemzetközi üzletnyitásainak üteme a folyó pénzügyi…
Tovább olvasom >