Tizenötödik alkalommal rendeznek dödöllefesztivált Nagykanizsán
Borról, ételekről és kultúráról egyaránt szól az idén 15. alkalommal tartandó nagykanizsai bor- és dödöllefesztivál, amelyen a hagyományos zalai étel készítésében ezúttal is helyi és környékbeli társaságok versengenek – közölte a rendezvény pénteki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.

Dénes Sándor (Fidesz-KDNP) a szeptember 7-én és 8-án sorra kerülő rendezvényről azt mondta: a hagyományoknak megfelelően idén is helyi és térségbeli csapatok mérik össze dödöllekészítő tudásukat, míg a színpadon a város és környékének művészeti csoportjai kapnak bemutatkozási lehetőséget. A gasztronómiai fesztivál kapcsolódik az egykori kanizsai várkapitányról elnevezett Thúry-emlékévhez gyerekeknek és felnőtteknek is szánt játékos feladatokkal.
A programsorozatnak egyfajta közösségépítő szerepe is van, hiszen a családok, baráti társaságok kiváló találkozási, kikapcsolódási lehetősége is egyben. A fesztivál területe ezúttal azonban némiképp szűkebb lesz, csak az Erzsébet térre korlátozódik, a korábbiakkal ellentétben ugyanis a Fő utcát a környékbeli út- és járdafelújítások miatt nem lehet majd lezárni – jelezte a polgármester.
Horváth István, a 15. Kanizsai Bor- és Dödöllefesztivált szervező KonTuRplusz Egyesület elnöke arról beszélt, hogy a város főterén ezúttal 20 ételkészítő csapatnak lesz hely, ők a dödölle főételként vagy köretként történő bemutatásán kívül borkorcsolyák, borkínálók elkészítésében versengenek. Kiválasztják „Thúry borát” is, 14 zalai termelő nedűi közül a legjobb vöröset, fehéret és rozét keresik majd.
A térségbeli művészeti csoportok mellett neves előadók is fellépnek majd a fesztiválon, köztük a Bagossy Brothers Company és a Budapest Bár, de a kicsiktől a felnőttekig igyekeznek minden korosztálynak szórakoztató programokat kínálni.
Horváth István az MTI kérdésére elmondta: az ingyenesen látogatható kanizsai bor- és dödöllefesztivál iránti érdeklődést jól jelzi, hogy a kétnapos program során mintegy hatezer adag dödölle fogy el. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: Az intenzív felderítés újabb FD-vel fertőzött területeket tárt fel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új identitást kap Zala: a Hegyke bor új fejezetet nyit a magyar borászatban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >10 éves a MOL Fresh Corner – az olimpiai bajnoktól a Tankcsapdáig mindenki az ország legkedveltebb hot-dogját ünnepli
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
AgriTech InnoExpo 2025 – ahol az innováció találkozik a természettel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Trade Airlines járatai leszálltak – fotók és videók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagyvállalatok és szakértők fognak össze a munkakeresőkért Kőbányán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
