Tizenötezer kilométert futottak az Auchan munkatársai az SOS Gyermekfalvak lakóiért
Világméretű szolidaritási megmozdulásban vett részt az Auchan Retail Magyarország 900 dolgozója. A közelmúltban zárult, 11 napos „AuchanRun a fiatalokért” elnevezésű program keretében 14 országban futottak, túráztak vagy gyalogoltak az Auchan munkatársai azért, hogy a gyerekek és fiatalok egészséges táplálkozását segítő programot támogassanak. A magyar csapat 15 ezer kilométert futott, és több mint 700 ezer forintot gyűjtött az SOS Gyermekfalvak javára.
Az Auchan hazai csapata 15 ezer kilométeres vállalását több mint 30 kilométerrel megtoldva a 9. helyen végzett az országok között és több mint 700 ezer forintot gyűjtött jótékony célra. Az összeget az Auchan az Ifjúságért Alapítvány az SOS Gyermekfalvak javára ajánlotta fel, amely fiatalok egészségmegőrzését, egészséges étkezését segítő projekteket finanszíroz majd belőle.
Az áruházlánc magyarországi telephelyei közötti versenyt a budaörsi központ nyerte, 2. helyen végeztek az óbudai Auchan, 3. és 4. helyen holtversenyben a csepeli és maglódi áruházak munkatársai.
Az „AuchanRun a fiatalokért” sportkihívás során 11 nap alatt a Föld és a Hold közötti legnagyobb távolságnak megfelelő 409 ezer kilométert futottak, túráztak vagy gyalogoltak az Auchan dolgozói világszerte.
Kapcsolódó cikkeink
NKFH: határérték feletti PAH-tartalom miatt morzsolt tárkonyt hívott vissza az Auchan
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 30 tonna adomány gyűlt össze a Magyar Vöröskereszt és az Auchan adománygyűjtési akciójában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Auchan különleges ünnepi nyitvatartással vár
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A szilveszteri lista királyai: virsli és pezsgő minden mennyiségben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fordulatos privatizáció: bizonytalan végkifejlet felé sodródik az Alföldi Tej ügye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Pacsi a jövővel: robotkutya költözött a Westendbe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
