Tizenötezer doboz, szerb adójegyes cigarettát találtak egy lakóbuszban Hatvannál
Csaknem tizenötezer doboz, szerb adójegyes cigarettát találtak egy lakóbuszban, a járművet a 32-es főúton, Hatvan környékén állították meg a pénzügyőrök, akiket az ellenőrzés során a sofőr megpróbált megvesztegetni – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának szóvivője pénteken az MTI-t.
Kovács Dorina kifejtette: miután megállították a lakóbuszt, cigarettakereső kutya szagolta ki a rejtekhelyekről az eldugott dohányárut.
Az ellenőrzés közben a jászberényi sofőr öt-öt millió forintot ajánlott fel a pénzügyőr járőröknek, ha eltussolják az ügyet. Hamarosan azonban a helyszínre érkeztek a NAV pénzügyi nyomozói is. A megvesztegetni próbált pénzügyőrök pedig feljelentették a férfit a rendőrségnél hivatali vesztegetés miatt – tette hozzá a szóvivő.
A pénzügyi nyomozók lefoglalták a több mint tizenhárommillió forint értékű csempészcigarettát és a mintegy tízmillió forint értékű lakóbuszt is.
A jászberényi sofőrt és vele utazó fiát orgazdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az elkövetők akár öt évig terjedő szabadságvesztésre is számíthatnak – jegyezte meg Kovács Dorina. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nem marginális jelenség: rendszerszintű problémává vált a hamisítás Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAV: replikaként árult hamis szurkolói termékeket találtak a pénzügyőrök
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NKFH-NAV akció a vámhatáron – cél: az online platformokról rendelt veszélyes termékek kiszűrése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

