Tizenöt ország nyolcvanötezer látogatója vett részt a 79. OMÉK-on
Közel nyolcvanötezer látogató részvételével zárult a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK), amely négy napon keresztül mutatta be a magyar agrárium és élelmiszergazdaság legjavát a HUNGEXPO területén, vendégországként pedig Marokkó mutatkozott be. Az idei rendezvény fókuszában az élelmiszeripar állt, a szervező Agrárminisztérium és Agrármarketing Centrum szerint a kiállítás mind a szakma, mind a közönség visszajelzése szerint is sikerrel zárult. A vásárra tizenöt országból érkeztek látogatók.
Az agrárinnovációk, az agrárdigitalizáció és az élelmiszeripar legújabb vívmányainak bemutatása mellett a generációváltás szerepelt a 79. OMÉK legfőbb témái között. A HUNGEXPO átépítése miatt idén kisebb területen, ugyanakkor jóval fókuszáltabban rendezték meg a kiállítást: a szakmát most először nem csak az agráripari kis- és középvállalkozások, valamint őstermelők, kistermelők és családi gazdálkodó képviselték, hanem az innovációban és hozzáadott értékben élen járó nagyvállalatok is. A látogatókat a hagyományos, vásárt jellemző attrakciók – őshonos udvar, állatsimogató, gyermekelőadások – mellett a tizenéves korosztályt megcélzó élménygazdasággal, esti nagykoncertekkel és minőségi étel- és italkínálatot felvonultató gasztropasszázzsal várták. A látogatók olyan különlegességeket kóstolhattak és vásárolhattak a 79. OMÉK-on, mint az emuszalámi, a hidegen sajtolt magolajok, vagy a magyar fejlesztésű „minden mentes” készételek.
A 79. OMÉK záróeseményén Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője köszöntötte a külföldről az OMÉK-ra érkező 64 kiállítót és azt a 180 kiállítót is, akik a Kárpát medencéből, határainkon túlról hozták el bemutatni termékeik legjavát. „Az ő közreműködésükkel az OMÉK igazán nemzetközivé, régiójában kiemelkedően rangos kiállítássá vállhatott, ahol nem csupán a kínálat bemutatása, az üzletkötés is fókuszba került” – fogalmazott. Ondré Péter beszélt arról is: „Az OMÉK első napja, a Szakmai Nap ismét olyan hozzáadott értéket teremtett, amiről a jövőben sem mondunk majd le.”
Dr. Nagy István agrárminiszter záróbeszédében a magyar és a határon túli gazdák szakértelmét, elhivatottságát méltatta: „A magyar agrárium sikerének a záloga a gazdák szíve és lelke, amely áthatja munkájukat. Ezt látjuk a földjeiken és gazdaságaikban, ezt érezzük és éreztük itt is, felsorakoztatott portékáikban. Ebben van az a többlet, a szív és a lélek,
amellyel mi magyarok más országok felé fordulunk és partnerekre találunk. Különös tekintettel gondolok itt a Marokkói Királyságra, akit idén díszvendégként köszönthettünk.”
A miniszter hozzátette: még ez a nagyszabású rendezvény sem biztosított elég időt az agrárium sikereinek bemutatására, maradt még megmutatni való a jövőre nézve is.
A záróbeszédek után Dr. Nagy István agrárminiszter és Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője díjakat adott át. Az OMÉK nyolcvanezredik látogatója címet Juhászné Galló Orsolya és családja nyerte el.
Az OMÉK legszebb standja kitüntető címet a látogatói visszajelzések alapján a Flamingo 24 by Talentis Kft. kivitelezésében a Talentis Agro Zrt., a Kall Ingredients Kft. és a Viresol Kft. közösségi standja nyerte.
A Miniszteri Nagydíjat az Integrál Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt. Regius kacsa- és liba termékcsaládja kapta. A73 éves múltra visszatekintő, 100%-os magyar tulajdonú vállalat jelenleg a világ egyik legkorszerűbb hízott vízi szárnyas feldolgozója, a vállalkozásnak közel 500 munkavállalója van.
A 79. OMÉK eseményeiről, híreiről a https://omek.amc.hu/ oldalon találhatnak bővebb információt.
Kapcsolódó cikkeink
Főleg erjesztett és szálas tömegtakarmányokkal etették az állatokat 2023-ban
Magyarországon az állatok etetésére 2023-ban a szarvasmarhák esetében 7598 ezer…
Tovább olvasom >Az agrártanácsnak meg kell mutatnia a 2027 utáni agrárpolitika fő irányait
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az…
Tovább olvasom >Sütve, főzve is ízletes a friss magyar csemegekukorica
A csemegekukorica a nyár egyik slágerzöldsége. Kevesen tudják azonban, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >