Tizenöt havi csúcson a FAO élelmiszerár-indexe
Tovább emelkedett az élelmiszerek ára decemberben. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO globális árindexe 15 havi csúcsra szökött fel a tavalyi év utolsó hónapjában.
A növekedést elsősorban a cukor, az olajos magvak és a tejtermékek drágulásával magyarázták a nemzetközi szervezetnél.
A FAO élelmiszerár indexe – amely a havi globális árváltozásokat rögzíti egy meghatározott élelmiszercsoportból álló kosár alapján – 171,9 pont volt a novemberi 168 pontot követően. Ez 2008 szeptembere óta a legmagasabb mutató, de 20 százalékkal még mindig alacsonyabb, mint 2008 júniusában, amikor rekordot döntöttek a globális élelmiszerárak. A mutatót már az egymást követő ötödik hónapban emelkedett, és a FAO szakértői további drágulásra számítanak a következő hónapokban. Pontos előrejelzést nem adtak, mondván: az árak csökkenésére legalább akkora az esély, mint a drágulásra, mert meglehetősen kiszámíthatatlan a környezet egyebek mellett a dollár árfolyama és a kőolaj ára, illetve a globális gazdasági helyzet alakulása miatt – közli a Reuters nyomán az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >