Tizenöt éves csúcsra ért a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban
Jelentős javulással tizenöt éves csúcsra ért a fogyasztók hangulata az Egyesült Államokban májusban a Michigan egyetem szokásos havi felmérésének tanúsága szerint.
A pénteken közölt előzetes adatok szerint 102,4 pontra – 2004 januárja óta a legmagasabb szintre – emelkedett a fogyasztói hangulatindex értéke az áprilisi 97,2 pontról. Elemzők enyhe emelkedésre, 97,5 pontot vártak.
Az alindexek közül a következő hat hónapra vonatkozó fogyasztói várakozások mutatója 87,4 pontról 96,0 pontra, ugyancsak 2004 januárja óta a legmagasabb szintre, nőtt, míg a jelenlegi helyzetet tükröző almutató értéke 112,3 pontról, 112,4 pontra emelkedett.
Az egyéves időtávú inflációs várakozás 2,8 százalékra nőtt az előző havi 2,5 százalékról, míg az ötéves inflációs várakozás 2,3 százalékról, 2,6 százalékra emelkedett.
A fogyasztók hangulatának javulása nagyban köthető ahhoz, hogy a gazdaság az első negyedévben a várakozásoknál jóval erősebb ütemben, 3,2 százalékkal nőtt, miközben a munkanélküliségi ráta 49 éves mélypontra, 3,6 százalékra süllyedt. Mindazonáltal az Egyesült Államok és a Kína közötti kereskedelmi viszály kiéleződése lefelé húzhatja az indexeket, mivel az emelkedő árak révén visszaüt a fogyasztókra és ronthatja a gazdasági kilátásokat.
Richard Curtin, a felmérés vezetője az adatokhoz fűzött értékelésében kiemelte: az emelkedő vámok az árakra gyakorolt hatásuk mellett a fogyasztók bizalmának megfogyatkozásához is vezethetnek, ami pedig még inkább visszaveti a személyes kiadások növekedési ütemét. A jelenlegi adatok azt mutatják, hogy a fogyasztók kiadásai mérsékelten emelkednek idén, de az amerikai-kínai kereskedelmi háború kiszélesedése kedvezőtlen hatással fog járni.
A Michigan egyetem hangulatindexe a Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi indexe mellett a legfontosabb mérőszám ahhoz, hogy megbecsüljék, hogyan alakul a fogyasztás, amely az amerikai GDP mintegy 70 százalékát adja.
A Michigan Egyetem kutatói a havi rendszerességgel végzett reprezentatív felmérés keretében legalább ötszáz személyt kérdeznek meg telefonos interjú keretében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Digitális mérföldkő az amerikai Ahold Delhaize életében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Trump vámcsökkentései átrendezhetik a globális élelmiszerpiacot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így készülhetnek fel a magyar cégek az új kereskedelmi világrendre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
