Tizennyolc csongrád megyei cég került fel a pozitív listára
Eddig 18 Csongrád megyei cég került a közelmúltban létrehozott fogyasztóvédelmi pozitív listára, az egyéni és társas vállalkozások képviselői pénteken vették át az ezt igazoló okmányokat Szegeden.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) által létrehozott pozitív listára azok a cégek kerülhetnek föl, amelyeknél az átfogó ellenőrzés mindent rendben talált, s egy évre visszamenőleg sem tapasztaltak hiányosságokat – mondta Petrik Sándor, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatója.
A március 1-jén indult vizsgálatok során elsősorban a ruházati, cipő és lakberendezési üzletek árfeltüntetési és árfelszámítási gyakorlatát vizsgálták. A nyári szezonban a frekventált vendéglátó-ipari egységeket és a taxikat, az esztendő második felében pedig a szavatossági, jótállási igények, valamint a vásárlókönyvi bejegyzések kezelését ellenőrzik majd a felügyelet munkatársai – közölte az igazgató.
Országosan eddig összesen 365 vállalkozás szerepel az NFH – az interneten is közzétett – listáján, ebből tizennyolc működik Csongrád megyében. A cégek azt tanúsító okmányt üzletükben is kihelyezhetik – tudatta Petrik Sándor.
B. Nagy László kormánymegbízott hangsúlyozta, a kormányzat fontos törekvése, hogy a közigazgatást ügyfélbaráttá váljon, a pozitív lista létrehozása jó példája annak a szemléletnek. Emellett kiemelt törekvés, hogy a közigazgatás működése ésszerűbb és olcsóbb legyen – írja a vallalkozoinegyed.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >