Tizedszer választották meg az MTA borait
Tokaj-Hegyalja és Villány borai szerepeltek a legjobban az idén tizedik alkalommal meghirdetett Magyar Tudományos Akadémia Bora versenyen.
Az idei felhívásra szép számmal érkeztek olyan borok, amelyek a világ legjobbjai közé tartoznak – összegzett a keddi eredményhirdetés előtt Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, a borverseny zsűrijének elnöke.
Mint hozzáfűzte, a pályázat célja olyan borok kiválasztása, amelyeket az akadémia jó szívvel kínálhat rendezvényein, ajándékozhat vendégeinek.
A versenyre 14 magyarországi borvidék 48 pincészete 142 bort nevezett, melyek bírálata öt napon át zajlott.
Niszkács Miklós, a Magyar Bor Akadémia alelnöke, a zsűri társelnöke elmondta, hogy a fehér borok közül a hazai szőlőfajták – furmint, olaszrizling, hárslevelű, juhfark – szerepeltek a legjobban, míg az egyébként szoros versenyt hozó vörösboros kategóriában inkább az olyan külföldi fajták emelkedtek ki, mint a cabernet és a merlot.
Kellemes meglepetés volt a rosé kategória mind a nevezések számában, mind a beérkezett tételek minőségében is, visszalépés csak a desszertboroknál volt megfigyelhető – értékelt Niszkács Miklós.
A fehérborok felső kategóriájának nyertese a neszmélyi Hilltop Pincészet Hilltop Prémium Pinor Gris 2017 bora lett, a közép kategória első helyén pedig a Tornai Pincészet 2018-as Nagy-somlói Zenitje végzett.
A vörösborok közül a felső kategóriában a Koch Borászat 2012-es Villányi Csanád Cuvée-jét választotta a zsűri az MTA Borának, de Koch Csaba pincészete a közép kategóriát is megnyerte a 2015-ös Villányi Cabernet Sauvignon Classicusszal.
A desszertborok közül a Füleky Pincészet 2013-as 6 puttonyos Tokaji Aszúja bizonyult idén a legjobbnak, a félédes/édes fehér borok közép kategória első helyén pedig a szintén tokaji Oremus 2016-os késői szüretelésű bora végzett.
Rosé kategóriában az MTA Borának a badacsonyi Villa Pátzay Borbirtok 2018-as Pinot Noir roséját választotta a zsűri. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ca di Rajo – Menolia Prosecco Extra Brut/Brut/Extra Dry
A Menolia egy Prosecco DOC Treviso, amely a klasszikus Prosecco…
Tovább olvasom >A bőrszépítés nemcsak a krémeken múlik – mit üzen a dietetikus?
A szépségipar régóta hangsúlyozza a külsőleg alkalmazott bőrápolók szerepét, miközben…
Tovább olvasom >A Babits Borászat aszúja nyerte a Szegedi Borfesztivál fődíját
A Babits Borászat 2019-es 6 puttonyos aszúja nyerte a Szegedi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail…
Tovább olvasom >5500 szépségrajongóval telt meg az MVM Dome
Minden korábbinál nagyobb érdeklődés mellett zajlott le május 23–24. között…
Tovább olvasom >Sikerrel zárult a III. REL Szervezők Napja
Magyarország élen jár a rövid ellátási láncok támogatásában – hangzott…
Tovább olvasom >