Tíz tonna búza gyűlt össze a nemzet kenyeréhez
Több mint háromszáz helyről érkezett búza a nemzet kenyeréhez, amelyet augusztus 19-én ünnepelnek Pécsett – jelentette be a projekt ötletgazdája csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.
Korinek László elmondta, a nemzet kenyeréhez több mint tíz tonna búza érkezett, elsősorban a határon túl övezte nagy lelkesedés a tavasszal meghirdetett kezdeményezést. A professzor elképzelése az volt, hogy a búzát valamennyi magyarországi megyéből és a környező országok magyarlakta területeiről gyűjtik be. Az Összeöntés Ünnepét szombaton tartják Mohácson, ahol egy rekonstruált 18. századi vízimalomban is őrölnek a búzából.
A liszt jelentős része Szigetváron készül, mintegy öt tonnából a dévai Szent Ferenc Alapítvány házaiban lakó gyerekeknek sütnek belőle kenyeret. A nemzet kenyerét és a négyezer cipót Pécsváradon sütik meg. Utóbbit a nemzet kenyere ünnepén, augusztus 19-én Pécsen vehetik meg az érdeklődők, a bevételből egy karitatív szervezet, a Pécsi Nőegylet is kap. A sütést és a szállítást ingyen végzik a segítségüket felajánló cégek. Páva Zsolt, Pécs polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: a város szép példát ad összefogásból, az igazi siker pedig az lenne, ha a jövő heti rendezvényen minél több helybéli venne részt.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >