Tíz százalék feletti drágulást várhatunk a Magyar Postától
Áremelésre készül a Magyar Posta: januártól egyes szolgáltatások akár tíz százalék feletti mértékben drágulhatnak, a hivatalos közlések szerint azonban az átlagos emelés nem haladhatja meg az inflációt – adta hírül a Népszabadság szombati számában.
Egyes szolgáltatások akár tíz százalék feletti mértékben drágulhatnak januártól a Magyar Postánál. A Népszabadság értesülései szerint a lehetőségek sorában szerepel az is, hogy a társaság szállítási feladatait ismét a MÁV-ra bízza.
A társaságnál a hírt nem erősítették meg, mivel a cég üzleti tervét a tulajdonos még nem fogadta el. Törekednek arra, hogy a leggyakrabban igénybe vett, lakosságot érintő szolgáltatások esetében átlagosan csak az inflációt követő mértékben emelkedjenek az árak, de döntés még nem született – írja a lap.
A lap ennek ellenére úgy tudja: a drágulás a szolgáltatások többségét elérheti. A legnagyobb mértékben az alapszolgáltatások közé tartozó szabványlevelek ára változhat: 80 forintról 90-re. A Népszabadság azt is tudni véli, hogy a Magyar Posta Zrt. élére júniusban kinevezett vezérigazgatóban, Schmidt Pálban megingott a bizalom, mert cége eredményei elmaradnak a várakozásoktól.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Jövőre végre beindulhat a magyar gazdaság növekedése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem változott az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Fitch javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >