Tíz magyar kiállító volt a SALIMÁ-n
A SALIMA tavaly ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Ez idő alatt Közép- és Kelet-Európa országai számára a legnagyobb specializált árumintavásárrá vált. A SALIMA az élelmiszeripar és italgyártás terén a gyártmányok és szolgáltatások komplett bemutatóját képviseli, beleértve az élelmiszer-ipari gépeket, gyártási módszereket és csomagolási eszközöket is.Az FVM Agrármarketing Centrum Kht. idén ismét szervezett magyar megjelenést a SALIMA kiállításon. Ezzel egy időben, tehát március 4–7. között került megrendezésre a 4. MKB Nemzetközi Malomipari Sütő- és Cukrászati Szakvásár, a 23. ITECO Nagykereskedelmi, Szállodaipari és Catering Berendezések Nemzetközi Vására, valamint a 13. Vinex Nemzetközi Borvásár is.
A kétévente megrendezésre kerülő 4 rendezvényen idén összesen 1056 kiállító mutatkozott be, 23 ezer négyzetméteren. A mintegy 60 országból érkezett látogató száma elérte a 40 ezret, ebből körülbelül 5 ezer jött külföldről.
Az FVM AMC Kht. idén közel 80 négyzetméteres közösségi standon szervezett megjelenést 10 kiállító cég részvételével.
A vásárszervező Messe Düsseldorf kizárólag a magyar kiállítók részére ajánlott fel termékbemutatóval egybekötött kóstoltatási lehetőséget a szakkiállítás nyitónapján, a Hotel Internationalban megrendezett, közel 800 fős gálavacsorán, amelyen a SALIMA kiállítói, valamint protokollvendégei vettek részt.
A SALIMA szakkiállításra a cseh szakminiszter meghívására Gráf József mezőgazdasági miniszter is ellátogatott, valamint részt vett a kiállítással egy időben megrendezésre kerülő V4 országok mezőgazdasági minisztereinek tanácskozásán.
Bátai Dóra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Online is elérhetők a Beauty Expo előadásai
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo…
Tovább olvasom >Könnyek a vízben segélykoncert szeptemberben, a jótékonysági akció folytatódik
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a…
Tovább olvasom >Közelebb kell hozni egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat
A rövid ellátási lánc megerősítésével közelebb kell hozni egymáshoz a…
Tovább olvasom >