Tíz év alatt meg akarják duplázni a vízitúrázók számát Magyarországon
A Nemzeti Víziturisztikai Stratégia legfőbb célkitűzése, hogy Magyarországon a következő tíz évben megduplázzák a vízitúrázók számát – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

MTI/Balogh Zoltán
Révész Máriusz úgy vélte, a vízitúrázók számának növekedéséhez vonzó attrakciókra is szükség van. Példaként a Tisza tavon elhelyezett kilátókat említette.
Az államtitkár közölte, a stratégiában az emberi erővel és a széllel hajtott kisebb, vízen közlekedő eszközökkel foglalkoztak, ezért kitértek a kishajós vitorlázás feltételeinek javítására is. Utóbbinál célként fogalmazta meg, hogy a Balaton körbe vitorlázható legyen, erre ugyanis most csak elvileg van lehetőség, de a gyakorlatban nem működik.
Révész Máriusz az MTI-nek elmondta, hogy a kormány már elfogadta a két éves munka eredményeként létrejött Nemzeti Víziturisztikai Stratégiát, amelynek a kialakításába olyan szervezeteket is bevontak, mint például az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Vízitúra Szövetség.
Kapcsolódó cikkeink
A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Állami támogatási terv
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Visit Hungary: elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mit kenünk a kenyerünkre? A fiatalok inkább vajat, az idősebbek margarint választanak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

