Tiltakoznak az állatvédők a dél-kínai kutyahúsfesztivál ellen
Kínai állatvédők követelik a minden évben hatalmas botrányt szító kutyahúsfesztivál betiltását, mert a hagyományosnak számító dél-kínai esemény alkalmával kegyetlenül, tömegesen mészárolják le a négylábúakat – számolt be a hongkongi South China Morning Post című napilap.
A Kuanghszi-Csuan autonóm területen lévő Jülin településen a nyári napforduló júniusi köszöntése alkalmával általában csaknem 10 ezer állatot végeznek ki, ám a környéken élők „magánügyüknek” tartják a helyi népszokást, a kutyahúsból készült ételek fogyasztását.
A kormányzat minden alkalommal magyarázkodásra kényszerült és a rendszeres tiltakozások ellenére is tehetetlennek bizonyult, mondván, hogy civil kezdeményezésről van szó.
Az állatvédelem egyik élharcosának számító Humane Society International nevű szervezet képviseletében Peter Li hétfőn azt nyilatkozta, hogy 2014 óta minden évben felkereste a Jülint, de az idei alkalom volt számára a legszívszorítóbb.
A szervezet online petíciót indított az ezrek által látogatott fesztivál betiltására, egyúttal május végén öt másik állatvédő szervezettel együtt levélben fordulnak a pekingi kormányhoz ugyanezért.
Az elmúlt években állatvédők tucatjai utaztak a helyszínre, hogy ott tiltakozzanak. Az állatok levágását „brutális cselekménynek”, az ünnepséget „véres karneválnak” nevezték. A tiltakozók szerint a helyiek ünnepe nem tartja tiszteletben az életet, és ellentétes az emberi civilizáció fejlődésével. Sokan az állatok tömeges felvásárlásával igyekeztek megmenteni kutyaéleteket.
Egy kínai szervezet alapítója, Csin Hsziao-na azt is megfogalmazta, hogy a nagy nemzetközi visszhangot kiváltó esemény rossz színben tűnteti fel az országot. Jü Hung-mei egy másik szövetség képviseletében ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy Kínának fel kell zárkóznia a fejlett országokhoz, amelyek tiltják a kutya- és macskahús fogyasztását.
Egyes becslések szerint a Kína bizonyos területein hagyományosan fogyasztott kutyahúsételekhez évente több mint 10 millió állatot vágnak le. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Meglepetés Kínából: 21,8%-kal ugrott az export, a chipkivitel kiemelkedően nőtt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új átalányvám terheli a harmadik országból érkező kis csomagokat júliustól
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Sziget 2026: diákoknak most először félárú fesztiválbérlet a BudapestGO-val
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Strukturális fordulópont előtt a piacok 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális böjt: a magyarok ötöde egy percet sem bírna telefon nélkül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


