Tibi nap: egy tonna boldogság
Több mint egy tonna csokoládéval lehettek boldogabbak a gyerekek Tibi nap alkalmából. Az Országos Idegtudományi Intézet gyermekosztálya, a Nevelőotthonok Nemzetközi Szövetsége és a Hűvösvölgyi Gyermekotthon lakói részesülhettek az adományból.
160. 000 darab, több mint 1000 kilogramm minőségi, magyar csokoládét oszt ki Tibi nap alkalmából a tibi csokoládé gyártója, a Bonbonetti Csoport. Az utolsó hazai csokoládégyár úgy döntött, hogy ezúttal olyan gyerekekre is gondol, akik épp a kórteremben fekszenek, vagy nem tudnak kimenni a gyermekotthonok falai közül.
Több mint egy tonna édességet osztottak, illetve fognak szétosztani az intézményekben, elsőként vasárnap délután az Országos Idegtudományi Intézet gyermekosztályának lakói között. Az adományt a Bonbonetti vezérigazgatója, Sánta Sándor adta át az OITI szakmai igazgatójának, dr. Óváry Csabának. Az igazgató pedig a kórház lurkói között osztotta szét a 150 kg finomságot, valamennyiük legnagyobb örömére. A többi intézménynek, így a Hűvösvölgyi Gyermekotthon lakóinak, és a Nevelőotthonok Nemzetközi Szövetségének a héten szállítja ki a gyártó az édességeket.
A Bonbonetti Csoport életében hagyomány, hogy Tibi nap alkalmából és más jelentősebb ünnepen, mint például a húsvét, a gyermeknap vagy a karácsony, csokoládékat adományoz gyermekintézmények számára. A csokoládégyár az egyik legnagyobb támogatója a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek, s rendszeresen ajánl fel más non-profit szervezeteknek is csokoládét azzal a szándékkal, hogy néhány percnyi boldogságot vigyen a rászorulók életébe.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A TheVR besegített a McDonald’s csapatának
A tavalyi együttműködésük folytatásaként a hazai tartalomgyártás egyik legsikeresebb csapata,…
Tovább olvasom >A PENNY 2025-ben 3,5 milliárd forintot fordít béremelésre
A PENNY Magyarország 2025-ben 3,5 milliárd forintot fordít béremelésre, amelynek…
Tovább olvasom >Felvirágozhat a kelet-magyarországi logisztika: már egy tűzszünet is hatást gyakorolhat erre
A kelet-magyarországi régió, különösen Nyíregyháza, Debrecen és Miskolc térsége új…
Tovább olvasom >