Tetra Pak Hungária: öt százalék alatti csomagolóanyag-árbevétel növekedés várható
Öt százalék alatti csomagolóanyag-árbevétel növekedésre számít az idei gazdasági évben – ami 2012. április 1-jétől 2013. március 31-ig tart – a Tetra Pak Hungária Zrt. – mondta Eric Schmid, a cég regionális vezérigazgatója pénteken Budaörsön, a svéd csomagolóanyag-gyártó cégcsoport magyarországi gyárában.
A vezérigazgató – aki egyben a Tetra Pak magyar leányvállalatának is vezetője – a cég 60 éves fennállásának alkalmából rendezett háttérbeszélgetésen hozzátette, hogy a töltőgépek eladási mennyiségét nem lehet előrejelezni, így a várható összes magyarországi árbevétel nem prognosztizálható.
A tavalyi, 2012. március 31-én zárult gazdasági évben a Tetra Pak Hungária Zrt. árbevétele 7,3 milliárd forint, az előző évben 7,9 milliárd forint volt.
A csökkenést Eric Schmid azzal magyarázta, hogy 2010-ben nagyobb volt a magyar kereslet a Tetra Pak töltőgépei iránt, mint tavaly. Jelezte ugyanakkor, hogy a cég csomagolóanyagai iránt minden évben nő az igény világszerte, így Magyarországon is.
Elmondta, hogy a budaörsi Tetra Pak csomagolóanyag-gyár évente mintegy 2 milliárd csomagoló egységet – dobozt – állít elő. A gyár hatékonysága jó, a cégcsoport 42 csomagolóanyag-gyártó üzeme közül a magyar sok tekintetben a legjobb 10 között szerepel.
Jelezte azt is, hogy a Tetra Pak az elmúlt két évben mintegy 7 millió eurót (2,1 milliárd forintot) invesztált Magyarországon, ezzel megteremtette a budaörsi üzem kapacitásbővítésének feltételeit. Így az üzem néhány éven belül megduplázhatja mostani kapacitását.
Beszélt arról is, hogy a magyar gyár termékeinek 94 százaléka külföldre kerül, a Budaörsön készült csomagolóanyagot a világ 22 országába exportálják. A Tetra Pak Csomagolóanyag Gyártó Zrt. az elmúlt gazdasági évben mintegy 29 milliárd forint árbevételt ért el.
Az anyavállalat, a Tetra Pak árbevétele tavaly meghaladta a 10 milliárd eurót. A társaság a múlt évben 167 milliárd darab csomagolást gyártott, és azt a világ 170 országában értékesítette. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >