Tesztüzemben az online árfigyelő adatbázis – együttműködik a munkacsoport a kiskereskedelmi láncokkal
Július elsején indul az online árfigyelő adatbázis. A Gazdasági Versenyhivatal, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és az Igazságügyi Minisztérium által létrehozott munkacsoport – az Agrárminisztérium képviselőivel együtt – kedden azokkal a kiskereskedelmi láncokkal egyeztetett, amelyek kötelezően csatlakoznak majd az online árfigyelő adatbázishoz. A megbeszélésen elhangzott: a rendszer készen áll a tesztelésre. A kiskereskedelmi cégek képviselői kifejezték: mindenben támogatják a rendszer elindulását és megkezdik a teszteléshez szükséges adatok feltöltését, annak érdekében, hogy elindulhasson a rendszer július elsején.

Július elsején indul a rendszer
Március 23-án jelentette be a Gazdasági Versenyhivatal és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, hogy a Kormány támogatja Rigó Csaba Balázs, GVH-elnök versenypártolási-, illetve az inflációt csökkentő javaslatát és nemzetközi példák alapján online árfigyelő adatbázist hoznak létre. A mielőbbi megvalósítás érdekében pedig a GFM és a GVH közös munkacsoportot hozott létre, amelyhez áprilisban az Igazságügyi Minisztérium is csatlakozott. A munkacsoport tevékenységében részt vesz továbbá az Agrárminisztérium és a Központi Statisztikai Hivatal is.
Az együttműködő felek azt várják, hogy a lakosság, a vásárlók számára elérhetővé váljon egy olyan adatbázis, mely lehetővé teszi számukra a fogyasztói árak átlátható összehasonlítását. Az árfigyelő adatbázis használata így jelentősen erősíti az átláthatóságot, megismerhetővé teszi a különböző árképzési gyakorlatokat, megakadályozza a túlárazást. A szolgáltatás végső soron – a fogyasztók érdekeivel összhangban – hozzájárul a kiskereskedelmi szektorban a piaci verseny fokozásához, összességében pedig elősegíti, hogy az év végére egy számjegyűre mérséklődjön az infláció.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium május 8-án jelentette be, hogy a Kormány elfogadta a munkacsoport által kialakított keretrendszert. Eszerint július 1-jén indul az online árfigyelő rendszer, amit a Gazdasági Versenyhivatal működtet majd. Az adatbázis kezdetben több mint 60 termékkategóriában szereplő élelmiszer árát fogja tartalmazni, többek közt: sertéscomb, fehér kenyér, 1,5 százalékos ESL tej, trappista tömbsajt, lédig idared alma, virsli, margarin, vaj, spagetti tészta. Az intézkedés a legnagyobb kereskedelmi üzletláncokra vonatkozik kötelezően, az árfigyelő rendszerbe ugyanis azok a kereskedők kötelesek adatot szolgáltatni, amelyek nettó éves árbevétele meghaladja a 100 milliárd forintot. Az elektronikus rendszerhez ugyanakkor önkéntesen azok a kereskedők is csatlakozhatnak, amelyekre a kötelező adatszolgáltatási kötelezettség nem vonatkozik.
A munkacsoport a megvalósításba bevonta a kötelezően csatlakozó kiskereskedelmi láncokat, illetve a kereskedőket tömörítő szakmai érdekszövetségeket is. Ennek keretében június 6-án, kedden, az Agrárminisztérium épületében a rendszerbe történő adatszolgáltatás menetéről, a rendszer indulás előtti teszteléséről, illetve a további fejlesztési irányokról egyeztettek a munkacsoport és a kiskereskedelmi láncok képviselői.
Kapcsolódó cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >Indul a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány – videóval
A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti,…
Tovább olvasom >Újabb beruházás támogatja az erdei turizmust
Erdeink rekreációs szerepe az utóbbi időben felértékelődött, mutatja ezt az…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >