Tesco Doboz Webáruház néven bővíti online szolgáltatásait a Tesco
A Tesco még tavasszal indította el a Tesco Doboz névre hallgató szolgáltatását, melynek célja az volt, hogy olyan vásárlók számára is biztosítsa a pandémia idején az online rendelés lehetőségét, akiknek ez korábban nem volt elérhető. A Tesco, a Gazdasági Versenyhivatallal együttműködve úgy döntött, hogy fejleszti a Tesco Doboz szolgáltatást, ami november 12-től már teljes értékű webáruházként több ezer termékből álló választékkal – köztük tartós élelmiszerek, kozmetikumok, tisztítószerek, babápolási termékek vagy állateledelek – áll a vásárlók rendelkezésére.
Az ünnepek előtti alap nagybevásárlást így már az ország bármely pontján élők intézhetik az interneten keresztül a Tescónál; ez a frissen bejelentett biztonsági korlátozások miatt akár több százezer vásárlónak jelenthet egy újabb, biztonságos alternatívát.
A Tesco számára fontos, hogy a lehető legnagyobb biztonságban tudja vásárlóit és munkatársait, különösen a jelenlegi, rendkívüli időszakban. Ezért a bevezetett biztonsági intézkedéseken kívül az áruházlánc folyamatosan dolgozik szolgáltatásainak bővítésén, most pedig a járványhelyzetre adott reakcióként létrejött Tesco Doboz is átalakul. A Gazdasági Versenyhivatallal való együttműködés keretében november 12-től hagyományos webáruházként működik, állandó termékkínálattal. A webáruházból történő kiszállítás a Tesco online termékkiválasztási szolgáltatás lefedettségi területén kívül élő vásárlók számára érhető el, akik több ezer termékből válogathatnak a tartós élelmiszerektől a háztartásban hasznos termékekig. Az így összeállított kosár tartalmát a Tesco munkatársai egységdobozokba csomagolják, amelyeket a Magyar Posta szállít házhoz 3-5 munkanapon belül.
A korábbiakkal ellentétben tehát a dobozok tartalma már nincsen rögzítve, a vásárlók a megadott széles terméklistáról bármit választhatnak a 80 kilogrammos súlykorláton belül. Mivel hagyományos webáruházról van szó, a kiválasztott termékeket a fogyasztók a megrendelés Tesco általi visszaigazolásával megvásárolják. Amennyiben valamely megrendelt termék esetleg az áruházlánc minden erőfeszítése ellenére sem szállítható ki, annak árát levonják a végösszegből.
„Közelednek az év végi ünnepek, szigorodtak a korlátozások így idén mindennél fontosabb, hogy a családok minél hatékonyabban és biztonságosabban intézhessék a bevásárlást. A Tesco Doboz átalakításával extra segítséget szeretnénk nyújtani nekik ehhez, hiszen a sütés-főzés alapanyagait, valamint a szépségápolási és kisebb háztartási eszközöket is beszerezhetik így anélkül, hogy el kellene hagyniuk otthonukat. A megújult szolgáltatás azoknak is biztonságos alternatíva, akik távol élő idősebb rokonaiknak szeretnének segíteni a bevásárlásban. Köszönöm kollégáimnak, hogy számíthatok rájuk ebben az intenzív időszakban is, a Magyar Postának pedig, hogy partnerünk ebben, és közösen tehetünk a magyar vásárlókért és a biztonságos bevásárlásért”– mondta Pártos Zsolt a Tesco Magyarország ügyvezető igazgatója.
A Tesco Doboz Webáruház online vagy a Tesco Bevásárlás mobil applikáción keresztül érhető el. A Tesco Doboz az egész országban rendelhető azokon a területeken, amelyeket az áruházlánc online termékkiválasztási szolgáltatása nem fed le. Kérjük, ellenőrizze a Tesco Doboz Webáruház elérhetőségeit és a Tesco egyes online szolgáltatásai közötti különbségeket a weboldalon. A pontos terméklista, valamint a Tesco Doboz Webáruházzal kapcsolatos további információ (árpolitika, elérhetőség) megtalálható a Tesco Doboz Webáruház aloldalon.
Kapcsolódó cikkeink
Az Albert Heijn a világon elsőként hozta nyilvánosságra metánkibocsátását
Az Albert Heijn holland élelmiszerlánc történelmi lépést tett: 2024-es fenntarthatósági…
Tovább olvasom >A kereskedelem tartotta magát a munkáltatói vonzerő terén – A bizonytalan gazdasági helyzet ártott az FMCG megítélésének
A kihívásokkal teli időszakból a Coca-Cola és a MediaMarkt jött…
Tovább olvasom >A gyerekek jövője most a tét – 198 Tesco-üzletben lehet szavazni
Országszerte 198 Tesco üzletben szavazhatnak a vásárlók elsősorban gyerekeket és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió…
Tovább olvasom >Egy különleges együttműködés az Unicum Riserva és a beck@grecsó duó között: útjára indult a „szeretet vessző béke”
Az Unicum Riserva támogatásában márciusban debütált a beck@grecsó formáció új…
Tovább olvasom >Újabb elismerés a Borsodi Sörgyár jó munkahelyi gyakorlataiért
Második alkalommal ítélték oda a Borsodi Sörgyárnak a Sokszínű és…
Tovább olvasom >