Terminál nélkül, okostelefonnal is fogadhatnak kártyás fizetést a magyar kereskedők
A magyarországi kereskedők is használhatják okostelefonjukat fizetésnél kártyaelfogadásra, így akár terminál igénylése nélkül tehetnek eleget a másfél hónapon belül életbe lépő szabályozásnak, amely kötelezővé teszi legalább egyfajta elektronikus fizetési lehetőség biztosítását online kasszával rendelkező kereskedőknek – közölte a szolgáltatást bevezető Fizetési Pont és a Mastercard az MTI-vel.
Az androidos telefonon elérhető szolgáltatást a Mastercard Doppio programja, és a Fizetési Pont SoftPos fejlesztése tette elérhetővé – írták. A SoftPos használatához a regisztráció mellett NFC-chippel ellátott okostelefon kell. A szolgáltatás használatához 80 ezer forint vissza nem térítendő állami támogatás is jár – hangsúlyozták. Szász Ferenc, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója a közlemény szerint kiemelte, hogy a SoftPos szükségtelenné teszi más eszközök beszerzését a fizetések fogadásához. Fekete Diána, a Fizetési Pont szóvivője hozzátette, hogy a technológia nem is drágább, mint egy hagyományos POS-terminál használata. A Doppio program indulása óta a Mastercard már több mint 19 ezer terminált helyezett ki. Emlékeztettek rá, hogy január 1-től az online kasszával rendelkező kereskedőknek biztosítaniuk kell legalább egyféle elektronikus fizetést, a vállalat ezért azt javasolja az érintetteknek, hogy mielőbb kezdjék el az igénylést. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szakértők: a kiberbűnözőkkel szemben az edukáció a leghatékonyabb védekezés
Az edukáció a leghatékonyabb védekezés a kiberbűnözőkkel szemben, mivel bárhogyan…
Tovább olvasom >A kiberbűnözés kora 2025 – Új gazdasági realitás
A kiberbűnözés éves globális kára 2028-ra elérheti a 14 ezer…
Tovább olvasom >Egy év alatt félúton a Mastercard tokenizációs átalakulása Európában
Egy évvel azt követően, hogy a Mastercard bejelentette célját: 2030-ra…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >