Termékekkel segítette az árvízi védekezést a Rossmann
A Rossmann Magyarország a Vízügy Országos Műszaki Irányító Törzsén (OMIT) keresztül juttatta el higiéniai termékeket és energiaszeleteket a védvonalakon dolgozó vízügyes munkatársaknak.

Több százezer forint értékű termékadománnyal segítette az árvízi védekezést a Rossmann
A drogéria az OMIT-ot kereste fel, hogy segítségükkel központilag juttassák el a felajánlást azokra a területekre, ahol védvonalakon éjjel-nappali szolgálatot teljesítő vízügyi munkatársaknak a legnagyobb szüksége van rá.
„A Rossmann számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, prioritásnak tekintettük, hogy a magunk eszközeivel részt vegyünk az árvízi védekezésben is. Bízunk benne, hogy felajánlásunk, melyet a vízügyi szervek konkrét igényei, szükségletei alapján állítottunk össze, valamelyest könnyíteni tud azokon a nehézségeken, melyekkel a védekezésben dolgozók szembesülnek”
– nyilatkozta a Rossmann vezetése.
„Az állami védvonalainkon jelenleg még több, mint 1000 vízügyes munkatársunk védekezik, emellett többfelé még a települési védekezésekben is segítjük a munkákat. A védekezés irányító központi szervezetként úgy gondoljuk, hogy a Rossmann által felajánlott termékek nagy segítséget jelentenek a védvonalakon éjjel-nappali szolgálatot ellátó munkatársainknak. A felajánlott mennyiségekkel 3-4 védelmi szakaszt tudunk ellátni”
– mondta el a Rossmann megkeresésére Láng István az Országos Vízügyi főigazgatóság főigazgatója, az OMIT törzsvezetője.
Kapcsolódó cikkeink
Évek óta egy szívvel, egy célért: hogy minden baba megkapja, amire szüksége van
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hasít a K-beauty a Rossmannban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szálltunk rendelkezésükre! (1. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kereskedelem turbulenciában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kavarodás a tégelyekben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

