Termékbemutatóra hívták a fogyasztóvédelem főigazgatóját
Akaratlanul termékbemutatóra invitálta egy vállalkozás a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatóját, Szente Istvánt, aki kísérőjével, a fővárosi kormányhivatal egyik felügyelőjével együtt mint vásárlók hallgatták végig a programot, átvették a nyereményjátékon kisorsolt ajándékot, szerződést kötöttek, majd igazolták magukat, s közölték, hogy hatósági ellenőrzés történt – tájékoztatta a fogyasztóvédelem csütörtökön az MTI-t.
A közlemény szerint Budapest Főváros Kormányhivatala eljárás keretében vizsgálja majd egyebek mellett az árubemutatón elhangzott állítások („kiváló német minőség”, „a konyhakiállítás aranyérmese”, „csak most, csak ennyiért”) valóságtartalmát, az adásvételi szerződésben található információk és tájékoztatások jogszerűségét, valamint a részvételért felkínált tárgynyeremények (3 készletes kozmetikai krém és mágneses vesemelegítő) értékének valódiságtartalmát.
A közleményben felidézik: januártól szigorodnak az árubemutatókra vonatkozó szabályok, a cégeknek egyebek mellett kötelező lesz ügyfélszolgálati irodát üzemeltetni, tilos lesz az árubemutatókat árengedmény, kedvezmény, vagyoni előny, ajándéksorsolás hirdetésével népszerűsíteni, valamint nem lehet majd az árubemutatókon pénzügyi szolgáltatást nyújtani, a bankkártya-használat lehetővé tételének kivételével.
A jogszabályi előírások megtartására a fogyasztóvédelmi hatóság kiemelt figyelmet fog fordítani, és szigorúan fogja ellenőrizni a vállalkozások tevékenységét – jelezték a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fogyasztóvédelem új alapokon
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 2025. január 1-jén…
Tovább olvasom >Cipősdobozokban vitték be a NAV-nak a 65 milliós bírságot
Szokatlan fordulatot vett egy budapesti adóellenőrzés: a Nemzeti Adó- és…
Tovább olvasom >Shein ellen indított közös vizsgálatot az Európai Unió – súlyos fogyasztóvédelmi aggályok merültek fel
Közösen indított eljárást a kínai Shein webáruház ellen az Európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >