Terjeszkednek a nagy kereskedőláncok
Bár az egy négyzetméterre jutó forgalmuk jelentősen csökkent, a nagy áruházláncok a válságban is sorra nyitják az új üzleteket – írja a Népszabadság.
Bár az ágazatban 2007. eleje óta érezhető recesszió még tart, az üzletláncok így készülnek a válság utáni jobb időkre, illetve a vásárlóerő-gyengülést az egyre nagyobb hálózatméret elérésével igyekeznek ellensúlyozni.
A Tesco az előző évekhez hasonlóan az idén is két számjegyű bővítést tervez. A Tesco elképzeléseiben ugyanakkor – a hipermarket-piac telítettsége miatt – már több éve egyre nagyobb szerepet kapnak a kis alapterületű Express-áruházak, amelyek jellemzően egy már meglévő üzlet megvásárlásával valósulnak meg.
A Spar idén eddig egy hiper-, három szupermarketet és egy kisebb méretű City Spar-üzletet nyitott. A cég szóvivője szerint az elsődleges cél a tavaly átvett Plus hálózat Spar-köntösbe öltöztetése – a 177 üzlet több mint fele már az új Spar cégérrel működik -, ugyanakkor a vállalat több szuper-, illetve hipermarketet, és mellettük kisebb City Spart is nyit idén.
A válság okozta keresletcsökkenést leginkább megszenvedő elektronikai kereskedelmi láncok is fejlesztenek: az Electro World idén két új áruházat nyit Budapesten és Miskolcon, a jelenleg piacvezetőnek tudott Media Markt is újabbakat tervez meglevő 17 üzlete mellé.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >