Terjeszkedik az étel- és italautomaták piaca
Az automataüzemeltetők egymás között cserélgetik a gépeket, de folyamatosan kérik a készülékek áthelyezését és működtetésének szüneteltetését is – olvasható a Világgazdaság Online-on.
.
Jelentős a mozgolódás az étel- és italautomaták piacán, az új szerződések alapján az látszik, hogy több üzemeltető terjeszkedik, és sokan új készülékek telepítését tervezik. Ez az automatapiac fejlődését, a minőségi változást igazolja – közölte a Világgazdaság kérdésére a Magyar Posta. Elmondásuk szerint eddig mintegy ezer üzemeltetővel kötöttek felügyeleti szolgáltatói szerződést, és összesen 25 548 automatafelügyeleti egységet (AFE) telepítettek országszerte a készülékekbe. Felhívták a figyelmet, hogy az automaták tömeges telepítése ugyan tavaly nyáron befejeződött, azonban azóta a piac sokat fejlődött:
az automataüzemeltetők egymás között is cserélgetik a gépeket, és a készülékek szüneteltetését vagy áthelyezését is folyamatosan kérik.
Mindeközben tavaly július 1-je óta mintegy 440 új AFE-re vonatkozó igény érkezett be a postához.
A hatályos jogszabály szerint tavaly július óta csak olyan étel- és italautomaták üzemeltethetők, amelyeket meghatározott adattartalommal bekötöttek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). A NAV-hoz a szolgáltatástól és az árucikktől függetlenül minden olyan automatát be kell jelenteni, amely úgy kínál terméket vagy szolgáltatást, hogy ezért a vásárlók helyben fizetnek, és a működésükhöz nincs szükség kezelőszemélyzetre.
Az adóhatóság kialakította az automatákkal kapcsolatos bejelentések teljesítésére az Avtomata nevű adatlapot, amelynek statisztikái szerint tavaly óta idén július végéig csaknem 11 ezer dokumentumot dolgoztak fel, az idén július 31-ig a kiadott üzembe helyezési kódok száma pedig kevéssel maradt a 33 ezres küszöb alatt. Arról, hogy mennyi lehet a be nem jelentett automaták száma, a NAV nem tudott felvilágosítást adni. Ez némiképp meglepő, hiszen az ilyen esetek ellenőrzésére csak az adóhivatalnak van lehetősége. (vg.hu, Latyák Balázs)
Kapcsolódó cikkeink
Távirányítható, guruló ételautomata a Tortoise-től
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ételautomatákat helyezett üzembe egy kínai retailer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Japán: az ötmillió étel- és italautomata hazája
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >