Tempósabbá vált az infláció
A drogéria termékeknél a vártnál mérsékeltebb árcsökkenés volt júniusban, emellett az élelmiszereknél drágulás következett be és folytatódott az ékszerek árának növekedése is. Novemberig 4-4,5 százalék körüli infláció várható, decemberben a magas bázis miatt 4 százalék alatti eredmény sem elképzelhetetlen. Az éves átlagos infláció pedig 2025-ben 4,4 százalékos lehet a mostani kilátások szerint.
Júniusban a tizenkét hónapra visszatekintő infláció 4,6 százalékos volt, havi szinten pedig 0,1 százalékkal nőttek az árak. Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint kisebb meglepetésről van szó, mivel éves szinten visszafogottabb, 4,5 százalékos emelkedésre lehetett számítani. A szakember közölte, hogy június már a második hónap, amikor gyorsult az áremelkedés éves üteme, hiszen áprilisi 4,2 százalék után jött a májusi 4,4, valamint a június a mostani 4,6 százalékos növekedésről szóló eredmény.
Gyümölcsök, ékszerek, éttermi étkezések
A részletes adatokat kommentálva az elemző azt mondta, hogy az infláció szempontjából a drogériákban kapható termékek árának alakulása volt a legizgalmasabb, hiszen ebben a hónapban lépett érvénybe az árrésstop. „A három főcsoportba tartozó termékek, azaz a háztartási fogyóanyagok, a mosó- és tisztítószerek, valamint a testápolási cikkek ára havi szinten 2,3-5,9 százalékkal csökkent, ennél azonban nagyobb hatással számoltunk” – közölte Németh Dávid.
Hozzátette, az infláció emelkedése részben az élelmiszereknek köszönhető, amelyek 6,2 százalékkal drágultak tavaly júniushoz képest, májushoz viszonyítva pedig 0,1 százalékkal. Ez elsősorban az idényáras élelmiszerek emelkedésével magyarázható, ezen belül a gyümölcsök és zöldségek ára majdnem 10 százalékkal nőtt tavaly júniushoz képest. Kiemelte, hogy a tartós fogyasztási cikkeknél látható, havi 0,4 százalékos drágulás elsősorban a motorkerékpároknak és az ékszereknek köszönhető, előbbiek több mint 6, utóbbiak pedig 1,7 százalékkal drágultak júniusban az előző hónaphoz képest. Az ékszereknél egyébként már régóta ütemes áremelkedés látható: 2023 augusztusa óta minden hónapban, átlagosan 1,3 százalékkal drágultak. Ez pedig részben az arany árának markáns emelkedésével is magyarázható. Az úgynevezett horeca (Hotels, Restaurants, Cafés – azaz hotelek, éttermek, kávézók) üzletághoz tartozó területeken az első félévben gyorsuló áremelkedés látható, például az éttermi étkezés a múlt év első felében 4,7 százalékkal drágult, míg idén 5,4 százalékkal. Továbbá a belföldi üdülés esetében a múlt év első hat hónapjában feljegyzett 11,7 százalékos áremelkedést az idén 12,7 százalékos növekedés követte.
A szakértő beszélt arról is, hogy a maginfláció az előző hónapokhoz hasonlóan júniusban is kedvezően alakult, mivel 4,4 százalékra lassult a májusi 4,8 százalékról.
Milyenek a kilátások?
A szakember a következő időszakban várható inflációról azt mondta, hogy novemberig 4 és 4,5 százalék között lehet az éves infláció, decemberben a magas bázis miatt viszont benézhet 4 százalék alá a mutató. Éves átlagban pedig 4,4 százalékos ütem várható, amit jövőre 4 százalék körüli érték követhet.
„Mivel az infláció továbbra is jóval a 3 százalékos, plusz/mínusz 1 százalékpontos jegybanki célsáv felett alakul, a Magyar Nemzeti Bank várhatóan változatlanul óvatos monetáris politikát folytat a következő hónapokban.. Most arra számítunk, hogy egy kamatvágás lesz az idén, ám ezt az előrejelzést befolyásolja az infláció és a forint árfolyamának alakulása is” – nyilatkozta Németh Dávid, a K&H vezető elemzője.
Kapcsolódó cikkeink
K&H Elemzői kommentár: A nagyobb lendületre vár a kiskereskedelem
A május elég rosszul alakult a boltokban, különösen az élelmiszerüzletekben,…
Tovább olvasom >Budapest verhetetlen – hova kérik a legtöbb lakáshitelt?
A lakáshitelek több mint 30 százaléka budapesti ingatlanhoz kapcsolódott idén…
Tovább olvasom >Rekordszinten a vállalatvezetők elköteleződése a fenntarthatóság iránt
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a vállalatvezetők hozzáállása…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,6, a májusit 0,1 százalékkal haladták meg
2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg…
Tovább olvasom >Rekorderedmény és nemzetközi növekedés a Pek-Snack Csoportnál
Rekordszintű, 12,7 milliárd forintos árbevétel mellett 2,5 milliárdos EBITDA-nyereséggel zárta…
Tovább olvasom >A héten indul a NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál
A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal…
Tovább olvasom >