Teltház a III. Budavári Sörfesztiválon
Ismét teltházas volt a III. Budavári Sörfesztivál, a folyékony kenyér szerelmesi mintegy 150 ezer korsó sört fogyasztottak el az első igazi nyári hétvégén. A hazai sörgyárak és importőrök ismert márkái mellett a kézműves sörfőzdék termékei is rendkívül népszerűnek bizonyultak. A rendezvényre szombaton látogattak el a legtöbben, a fellépők mellett válogatott focisták is a Budai Várban fesztiváloztak.
Június 13. és 16. között a korábbi évekhez hasonlóan közel 200 féle sörrel és sörimádók ezreivel töltötte meg a Budai Várat a III. Budavári Sörfesztivál. A népszerű hazai és import sörök mellett idén a kézműves sörök is helyet követeltek maguknak a rivaldafényben: minden harmadik hazai sörfőzde képviseltette magát a fesztiválon, a főzőmesterek pedig számos szezonális újdonságot mutattak be.
„Nagyon örülünk, hogy ekkora érdeklődés övezte a fesztivált, és biztosnak láthatjuk a sörünnep helyét a Budai Vár nyári programjában. A korábbi évekhez hasonlóan szombaton volt a legnagyobb látogatószámunk, sörimádók ezrei vették birtokukba a festői szépségű Budai Vár Hunyadi és Oroszlános udvarát. A nagy hazai sörgyárak és a sörfőzdék láthatóan inspirálták egymást, ami a kínálatban és a minőségben is megmutatkozott.” – nyilatkozta Kurucz Dániel, a Sörfesztivál Kft. képviselője, a fesztivál egyik főszervezője.
A fesztivál színes programkínálata a bulizni vágyó fiataloknak, a kisgyerekes családoknak és az idősebb korosztálynak egyaránt kitűnő kikapcsolódási lehetőségeket kínált. A sörkultúra iránt érdeklődőket a sörgyárak és a kézműves főzdék faházai mellett a Lasko Balkán Terasz várta, az almaborok rajongói pedig a Cider Ligetben frissülhettek fel.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >