Teljes értékű webáruházzá vált a Tesco Doboz
A Tesco tavasszal indította el a Tesco Doboz névre hallgató szolgáltatását, melynek célja az volt, hogy olyan vásárlók számára is biztosítsa a pandémia idején az online rendelés lehetőségét, akiknek ez korábban nem volt elérhető. A Tesco, a Gazdasági Versenyhivatallal együttműködve úgy döntött, hogy fejleszti ezt a szolgáltatást, amely november 12-től már teljes értékű webáruházként több ezer termékből álló választékkal – köztük tartós élelmiszerek, kozmetikumok, tisztítószerek, babápolási termékek vagy állateledelek – áll a vásárlók rendelkezésére. Az ünnepek előtti alap nagybevásárlást így már az ország bármely pontján élők intézhetik az interneten keresztül a Tescónál; ez a frissen bejelentett biztonsági korlátozások miatt akár több százezer vásárlónak jelenthet egy újabb, biztonságos alternatívát.
A korábbiakkal ellentétben a dobozok tartalma már nincsen rögzítve, a vásárlók a megadott széles terméklistáról bármit választhatnak a 80 kilogrammos súlykorláton belül. Az így összeállított kosár tartalmát a Tesco munkatársai egységdobozokba csomagolják, amelyeket a Magyar Posta szállít házhoz 3-5 munkanapon belül. //
Kapcsolódó cikkeink
A GVH 235 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG Magyarország Kft.-re
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Allegro megnyitotta a közép-európai piacot a magyar vállalkozások előtt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Színre lépnek a Temu „magyar emberei”: itthon már minden második online vásárló rendelt a platformról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AKI: Csökkent a sertéshús kiskereskedelmi beszerzési ára az év elején
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAV: közeledik az élelmiszerlánc-felügyeleti díj fizetési határideje
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
