Télen zöldül a magyar Meki
160 millió forintos beruházás keretében a megújuló energiaforrások közvetlen felhasználását teszteli a McDonald’s a fővárosi Üllői úti éttermében.
A felújítást követően 2009 novemberében megnyitotta kapuit az ország első zöld McDonald’s étterme a fővárosi Üllői úton. A vendéglátásban úttörő energiatakarékos technológia (szolár paneles reklámvilágítás) mellett a frissen átadott étteremben egy helyen megtalálható a legtöbb olyan villamos energia- és víztakarékos megoldás, amelyet a vállalat az ország 100 éttermének valamelyikében már alkalmaz.
A szolár panelekkel működtetett reklámvilágítás úttörő energiatakarékos megoldásnak számít.
A vízmentes piszoároknak és a víztakarékos csaptelepeknek köszönhetően a zöld étterem napi átlagos vízfogyasztása 70 százalékra csökken. A „belső” mellett a külső is zöld: a tervezők a természetes hatást keltő anyagok felhasználására törekedtek, ezt tükrözik az épületet uraló zöld és natúr színárnyalatok és Magyarországon újdonságnak számító zöld drive is.
A környezetbarát hűtőközeggel és hőszivattyúval rendelkező legkorszerűbb klímaberendezések 25 százalékkal kevesebb villamos energiát fogyasztanak ugyanakkora hűtőteljesítményhez, emellett kisebb mértékben terhelik a környezetet. Az automata grill- valamint az olajsütő berendezés a korábbiaknál 20 százalékkal kevesebb energiával működik. Az étterem vendégterének világításában és a kültéri világító reklámokban LED-eket alkalmaznak, ezzel 90-95 százalékos energia-megtakarítást érnek el.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Elképesztő összeget közölt a Tesco: 12 milliárd forintnyi Clubcard kupont és utalványt adott vissza hűséges vásárlóinak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Auchanban megduplázható a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványok 30 000 forintos értéke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz éve van jelen Magyarországon a Pepco – folytatódik az expanzió
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >