Tejüzemet avattak Mórichidán
Mintegy 150 millió forintból megépült tejüzemet avatott pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Mórichidán a Mórich Kft.; az üzem egyik feladata a társaság saját tejtermelésének feldolgozása, de a későbbiekben azzal is számolnak, hogy a környékbeli termelőktől vásárolnak fel alapanyagot.
Kovács Tibor, tulajdonos-ügyvezető az MTI-nek elmondta: 210 tejelő szarvasmarhájuk tavaly 1,45 millió liter tejet adott, ennek zömét az óvári tejfeldolgozónak adták le. A most megépített, 300 négyzetméteres üzemben pasztőrözött tejet, natúr és ízesített joghurtot, tejfölt, túrót, lágysajtokat és vajat állítanak majd elő.
Hozzátette: a 60 millió forinttal uniós forrásból támogatott projekt része volt az üzemépület felhúzása és a gépek beszerzése mellett egy, az energiaszükséglet kétharmadát fedező napelem-rendszer beszerzése.
Tájékoztatása szerint jelenleg öt ember dolgozik az üzemben, de a termelés felfutásával húszfős létszámot terveznek.
A 2000-ben alakult Mórich Kft. forgalma tavaly mintegy 250 millió forint volt, ezt szeretnék egy éven belül megduplázni – mondta el a tulajdonos-ügyvezető. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Az NGM elvárja a kiskereskedelmi láncok önkéntes árcsökkentését
Ami manapság a boltokban zajlik az elfogadhatatlan, az árak emelésének…
Tovább olvasom >Márciustól egy órán belül érkezhet az online rendelés: a Wolt-ra költözik a SPAR online shopja
Nem szűnik meg, hanem 2025. március 21-től a Wolt-ra költözik…
Tovább olvasom >Több mint 1000 terméknek csökkentette az árát az Auchan
Az Auchan már eddig is több, jelentős lépést tett a…
Tovább olvasom >