Tejpiaci szereplőkkel egyeztetett Budai Gyula
Másodszor találkozott a magyarországi tejtermelők és tejfeldolgozók képviselőivel márciusi kinevezése óta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára kedden Budapesten – közölte VM a találkozót követően az MTI-vel.
Budai Gyula a megbeszélésen beszámolt arról, hogy a legutóbbi egyeztetésüket követően a nagy áruházláncok képviselőivel is tárgyalt, akik ígéretet tettek arra, hogy az import UHT tejet és a külföldről érkező trappista sajtot leveszik a polcaikról.
A tejtermelők a megbeszélésen elmondták, hogy Magyarország európai uniós csatlakozása óta nem kezelték problémájukat súlyának megfelelően, ezért is kerültek nehéz helyzetbe az uniós túltermelés és a nyerstej átvételi árának csökkenése miatt.
A megbeszélésnek külön is aktualitást adott, hogy az Országgyűlés éppen az egyeztetés napján folytatta le a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartásról szóló törvény módosítására vonatkozó indítvány általános vitáját. (A törvénymódosítás tervezett hatályba lépésének időpontja július elseje.)
A megbeszélésen az államtitkár emlékeztetett arra: a parlament elé terjesztett törvényjavaslatban új szabályként jelenik meg a diszkriminatív árazás tilalma. Ennek köszönhetően kiküszöbölhető például, hogy azonos termékek esetén más-más árrést alkalmazzanak a magyar, illetve a külföldi árunál.
Budai Gyula leszögezte, hogy a továbbiakban is szorgalmazza a tejpiaci szereplőkkel való rendszeres megbeszéléseket. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb szempont a belföldi piac védelme. Az államtitkár még ezen a héten, pénteken a nagy áruházláncok képviselőivel is tárgyal ugyanebben a témában.
A tárgyaláson résztvevők megegyeztek abban, hogy a Tej Terméktanács folyamatosan figyelemmel kíséri az áruházláncokkal létrejött megállapodásban foglaltak teljesülését és naprakész információkkal szolgál a szaktárcának – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Századvég: az aszály hajtotta fel a júliusi élelmiszerárakat
Júliusban az éves infláció 4,3 százalékra lassult, havi összevetésben azonban…
Tovább olvasom >Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok
Csak Magyarországon évente közel 16 milliárd forintos bevételkiesést és több…
Tovább olvasom >Új pénzügyi igazgató és ellátási lánc igazgató csatlakozik a HEINEKEN Hungária csapatához
Két kulcsfontosságú területen is új szakember csatlakozott a HEINEKEN Hungária…
Tovább olvasom >