Tejből és halból több, gyümölcsből és burgonyából kevesebb fogyott 2007-ben

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 07. 07. 00:08

Az egy főre jutó összes élelmiszer-fogyasztás Magyarországon 2007-ben 661 kilogramm volt – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

2007-ben az előző öt év átlagához képest tejből és halból egy főre vetítve 7–12 százalékkal több, tojásból, burgonyából, zöldségfélékből és gyümölcsből 5–9 százalékkal kevesebb fogyott. A zsiradékfogyasztás mennyisége gyakorlatilag megegyezett 2002–2006 átlagával.
Az egy főre jutó hazai húsfogyasztás 2007-ben 63 kg volt, a baromfihús- és a sertéshús 29 és 28 kg/fővel az élen áll, míg az Európai Unióban továbbra is rendkívül alacsonynak számító hazai marhahúsfogyasztás egy főre vetítve mindössze 3,3 kg volt.
Az egy főre jutó halfogyasztás 2007-re 3,8 kg-ra emelkedett; több mint 10 százalékkal  magasabbra 2002–2006 átlagánál. A hús- és halfogyasztás együttesen – súlyban számolva – az összes élelmiszer-fogyasztás egytizedét adta.
Az egy főre jutó tojásfogyasztás (270 darab) 2007-ben 5,5 százalékkal maradt el az előző öt év fogyasztásának átlagos mennyiségétől.
Az élelmiszer-fogyasztás negyedét kitevő tej- és tejtermékfogyasztás (163,5 kg/fő) 2006-hoz képest gyakorlatilag nem változott, ugyanakkor jelentősen (7 százalékkal) túllépte az előző öt év átlagát.



Kapcsolódó cikkeink