TECHXPO 2025: Budapest ad otthont Közép-Európa legnagyobb innovációs és technológiai csúcstalálkozójának
Idén novemberben ismét Budapest lesz Közép-Európa technológiai fővárosa: november 13–16. között a Hungexpon rendezik meg a TECHXPO 2025-öt, amely a legnagyobb nemzetközi technológiai show-k – a CES és az IFA – szellemiségét hozza el a régióba. A tavalyi debütáló rendezvény után idén még több szakmai tartalommal, világszínvonalú előadókkal és látványos közönségprogramokkal készülnek a szervezők.
A tavaly útjára indított TECHXPO nem pusztán konferencia, hanem négy napnyi kristálytiszta technológiai élmény: a nemzetközi konferencianap és az egészség-technológiára fókuszáló HealthX programjait követően a csúcstalálkozó a nagyközönség felé is megnyitja kapuit a PlayIT SHow interaktív látványosságaival, mely a gaming és az e-sport szerelmeseit várja minden korosztályból.
A konferencia keretében elismert nemzetközi és hazai előadók többek között olyan témákat vizsgálnak, mint az ipari AI, a mobilitás jövője, a kvantum számítástechnika, az okos gyártás, vagy az állam digitalizációja.
A 2025-ös rendezvényen felszólal többek között Ms. Janice Peng, a Huawei Cloud Europe alelnöke; Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója; Kocsis József, a Magyar Suzuki Zrt. operatív igazgatója; Boros Robin Presales Security Expert, Magyar Telekom Nyrt., Vértessy Koller Annamária Director of Engineering, Blackrock vagy Várkonyi Gábor autópiaci szakértő.
További részletek és program: TECHXPO konferencia
Kapcsolódó cikkeink
Magyar startupokat is díjaztak az Európai Innovációs és Technológiai Intézet budapesti díjátadóján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Bezárja romániai technológiai központját az Estée Lauder
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >IDC kutatóvállalat: 4,4 százalékkal csökkent a táblagépkiszállítás a harmadik negyedévben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos gyrosellenőrzés: 350 büfé és étterem vizsgálata, 85 eljárás, 25 bezárt egység, 1300 kg forgalomból kivont élelmiszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Naponta új meglepetés a Rossmann Adventi kalendáriumával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Non-food kínálatra és brit stílusú értékalapú árazásra alapoz a Tesco Szlovákiában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
