Technológiai újításokkal teli üzletet nyitott a CBA
A kereskedelmi csúcstechnológia eszközeivel üzemelteti november 5-én megnyílt új Ürömi boltját a CBA üzletlánc. A 3200 négyzetméteres üzletben digitális borász, érintőképernyős pénztárgépek és elektronikus hostess várja a vásárlókat. A bolti informatika korszerűsítésében a mind kifinomultabb technikai vívmányok iránt nagy a hazai üzlettulajdonosok érdeklődése.
A kiskereskedelmi szegmens innovatív üzletei a legmodernebb technikai megoldások iránt érdeklődnek a legintenzívebben − mondta el Járai Richárd, a székesfehérvári Laurel Kft. marketingvezetője. A kereskedelmi informatikával foglalkozó cég most szerelte fel például az első digitális posztereket a november 5-én nyílt új ürömi CBA-ban, amelyek már a bejáratnál hasznos információval látják el az érkezőket. A boltban digitális borász segíti kiválasztani a vacsorához legmegfelelőbb italt, a pénztáraknál pedig nagy áteresztőképességű, érintőképernyős kasszák fogadják a vásárlókat, melyek akár 20 százalékkal több vevőt is ki tudnak szolgálni, mint hagyományos társaik.
Az intenzívebb innováció nemcsak kívülről, de a háttérben zajló fejlesztések alapján is szembeötlő – hangsúlyozza a vezető. Ezekben az eladótéri marketing eszközökben rejlő lehetőségeket a bolt a későbbiekben beszállítóinak reklámfelületként továbbértékesíti, amellyel újabb bevételre tehet szert.
A kereskedelmi informatikában folyamatos az innováció, néhányan mégis csak lassan lépnek – mondja a szakértő. Ennek csak egyik oka a fejlesztési források szűkössége, a legfőbb ok a kivárás, az újdonságoktól való félelem, holott egyértelmű, az újítások akkor hatnak intenzívebben, amíg nem válnak megszokottá.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új funkciókkal fejleszti a kiszállítást a futárpartnerei számára a Wolt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A legédesebb duó: a népszerű nasik vásárlása most 1+1% támogatást ér a Tesco és a Mondelez jóvoltából
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

