Teakert Budapest közelében? Igen! És most bárki részese lehet!
„A tea nemcsak Távol-Keleten vagy az angolszász kultúrában bír jelentőséggel. Magyarországon is van helye ennek a nemes italnak, amely egyben közösségépítő erővel is bír.” Ez a hitvallása Varga Marianna kertészmérnöknek, okleveles teaszakértőnek, ezért is indította el most a kampányát a tea népszerűsítéséért. A Brancs közösségi finanszírozási oldalon most bárki örökbe is fogadhat egy teacserjét Marianna teakertjéből, amely az első Magyarországon.
Varga Marianna Angliában szerezte meg okleveles teaszakértői képesítését, és hat évvel ezelőtt indította el Magyarország első teaprojektjét. Magyarország első és egyetlen teakertje a Dunakanyarban, Vác- Törökhegyen található. Az itt nevelt teacserjék leveleiből nyáron üde, lágy zöld teát készít, ősszel pedig a virágaiból édes, nyugtató, koffeinmentes teát. A nála szüretelt levelek teljesen vegyszermentesek, a termesztés fenntartható módon zajlik, és a helyi adottságokat maximálisan kihasználják.
Marianna célja, hogy a tea Magyarországon is olyan rangot kapjon, mint a bor – a termesztéstől egészen a fogyasztásig, szerinte ugyanis „a jó tea önmagában is finom, felesleges aromásítani, a friss levelek édesek és lédúsak”. A magyar cserjék levelei ráadásul nemcsak minőségiek, hanem környezetkímélőek is, hiszen a filteres teák környezeti terheit teljesen elkerülik.
A „Fogadj örökbe egy teacserjét” kampány résztvevői nemcsak ajándék teacsomagokat és teakóstoló élményeket kapnak, hanem aktívan hozzájárulnak a magyar tea történetének írásához. „A visszajelzések és az apró sikerek adnak erőt a mindennapokhoz”
– mondja Marianna, aki a teakóstolók és látogatók lelkesedéséből merít inspirációt.
Látogass el te is Magyarország első teakertjébe! Keresd Marianna kertjét a Brancs oldalán, és fogadj örökbe egy teacserjét!
Varga Mariannáról: Okleveles teaszakértő, kertészmérnök, a Kamélia kert alapítója, tulajdonosa. A MATE Budai Campuson (volt Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem) végzett okleveles kertészmérnökként, majd a férjével Londonba költözött, ahol egy angol teás cégnél dolgozott, itt vált okleveles teaszakértővé. Az 1000 nm-es Kamélia Kertet a férjével gondozza, a teakertekről szóló könyve 2024-ben jelent meg, Tea a kertemben címmel.
Kapcsolódó cikkeink
Buborékos tea: tőzsdei láz, franchise-boom és a „méret vs. profit” dilemmája
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új fúziók, új élmény: megújult ízekkel és arculattal tért vissza a Fuze Tea
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Robbanás előtt a kávé és a tea ára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új befektető érkezik a Real Nature Kft.-hez – a stabilitás és a növekedés jegyében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lidl folytatja az UEFA Európa-ligával és az UEFA Konferencia-ligával való partnerségét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >