Teaház lánccal bővít a Starbucks
A világ legnagyobb kávéházlánca, a Starbucks októberben meg akarja nyitni az első, pusztán teát árusító üzletét – írja a Handelsblatt.
Az üzlet a Starbucks helyett a Tazo márkanév alatt működik és több mint nyolcvan különféle teaféleséget kínál majd. A vevők maguk állíthatják össze a italukat, és ehhez a „teapartnereknek” nevezett eladók nyújtanak majd segítséget. Ezen kívül süteményeket és édességeket is kínálnak majd a vevőknek. A konszern először egy kísérleti üzlet megnyitását tervezi az Egyesült Államok nyugati partján, Seattle belvárosa közelében. További üzletek megnyitását is fontolóra veszik, ha erre alkalmat találnak.
A Tazo brand értékét 1,4 milliárd dollárra taksálják, és a Starbucks a márkával a 95 milliárd dollárra becsült globális teapiacon éppen olyan erőteljes növekedést akar elérni, mint a kávéval. A Starbucks 1999-ben vette meg a Tazót 8,1 millió dollárért. Howard Schultz, a konszern főnöke az áprilisban történt akvizíciót az „egészségügyi és wellness-kezdeményezés részének” nevezte.
A teaoffenzíva a 17 ezer üzlettel rendelkező kávéházlánc újabb lépése a portfólió kiszélesítésére. Márciusban a vállalat megnyitotta az első Evolution Fresh üzletet, ahol friss gyümölcs- és zöldségleveket forgalmaznak. Szintén a paletta növelését szolgálja a Bay Bread lánc, amely a Starbucks tulajdonaként La Boulange néven szolgálja ki péksüteményekkel a vásárlókat. (Handelsblatt, Világgazdaság Online)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >