Távolságtartó kamerákat helyez ki telephelyein az Amazon
Sokan bírálják az Amazont, amiért a cég szerintük minimális módon védi dolgozóit a koronavírus ellen. A vállalat most olyat tett, amitől talán megváltozik a kritikusok véleménye.
A koronavírus elleni védekezés egyik fontos, mindenki által követendő szabálya a távolságtartás. Ezt sokszor hallhattuk az elmúlt hónapokban, és valószínűleg a jövőben is fogjuk. A cégek mindeközben különféle óvintézkedéseket hoztak, hogy minimalizálják a dolgozók egymással való érintkezését. A Jeff Bezos-féle Amazonnál is életbe léptettek ilyet, de ott más módon is segítik a távolságtartást: intelligens kamerák pásztázzák a fel-alá járkáló dolgozókat, és jeleznek is, ha a munkások túl közel kerültek a másikhoz.
Mint a The Verge is bemutatta, a kamerák a mesterséges intelligenciával együtt működnek. A fejlesztés előbb ellenőrzi, hogy a két dolgozó közti távolság megfelelő-e, majd az eredményt a folyosókon lévő monitorokra küldi. Az érkező/távozó beosztottak pedig ezeken követhetik, elég messze vannak-e a többiektől. Ha minden szabály szerint zajlik, a dolgozók lába alatt egy zöld kör lesz látható, ha viszont csökken a távolság, a jelzés pirossá válik.
Kapcsolódó cikkeink
Kivonulhat Lengyelországból a Carrefour
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Európában toboroz piacterére kereskedőket a Walmart
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Amazon: csökkenhet az irodai dolgozók létszáma
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Yettel: Új, rugalmas üzleti tarifacsalád és digitális app KKV-knak – a változó gazdasági környezethez igazodva
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Praktiker: jön a személyes tanácsadás, egyszerűsödik a vásárlás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A terveknek megfelelő gazdasági eredményekkel zárta az 2025 első fél évét a Vajda-Papír cégcsoport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >