Távol-keleti élelmiszerek és növényvédőszerek forgalmazását tiltotta be a Nébih
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI) két, egymástól független akcióban – 5000 kilogramm távol-keleti élelmiszer, valamint 72 000 liter növényvédőszer forgalmazását tiltották be – közölte a hivatal csütörtökön.
A közlemény szerint az élelmiszereknél a termékek eredete nem volt nyomonkövethető, míg a növényvédő-szereknél a gyártási időt nem tűntették fel.
A távol-keleti élelmiszerek lefoglalását eredményező akció a rajkai határállomáson indult, ahol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőrei ellenőrizték egy kamion rakterét. Az ott fellelt élelmiszer tétel miatt vonták be az eljárásba a Nébih kiemelt ellenőrzéseket végző szervezeti egységét is.
A járőrök kíséretében Budapestre érkező szállítmányt már várták a hivatal ellenőrei. A késő éjszakáig tartó vizsgálat és lerakodás során a hatóság szakemberei megállapították, hogy a szállító a termékek eredetét számlával igazolni nem tudta, az élelmiszerek egy része (szárított gomba, tészták konzervek, fűszerek) pedig minőség-megőrzési idővel sem rendelkezett. A X. kerületi épület raktárként illegálisan működött, nyilvántartásba nem vett egység.
A hivatal munkatársai elrendelték a teljes árukészlet hatósági zár alá helyezését, a jelöletlen, nem nyomonkövethető termékeket elkobozták.
A kőbányai akcióval párhuzamosan a Nébih szakemberei ellenőrzést tartottak egy növényvédő-szert forgalmazó cég telephelyén is, ahol 72 000 liter növényvédőszer forgalmazását tiltották be, mivel a termék gyártási ideje nem volt egyértelműen igazolható. Az eljárás lefolytatásáig a készlet hatósági zár alá került. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >