A tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak az édességgyártók húsvétkor
A Magyar Édességgyártók Szövetsége (MÉSZ) a tavalyihoz hasonló húsvéti forgalomra számít az idén – közölte Sánta Sándor, a szövetség elnöke az MTI-vel.
A szövetség a Nielsen legfrissebb adataira hivatkozva a közleményben ismertette: a magyarok a tavalyi húsvéti szezonban 900 tonna csokoládéfigurát vásároltak, ami 20 százalékos emelkedés 2016-hoz képest. A húsvéti időszakban a szezonális édességekből származó árbevétel 28 százalékkal nőtt tavaly az előző évhez képest, elérte a 4,5 milliárd forintot.
Sánta Sándor közölte: a teljes éves magyar édességpiac forgalma tavaly több mint 200 milliárd forint volt, az idén ezt valamivel meghaladó – becslésük szerint 2-3 százalékkal növekvő – összegre számítanak a szövetség tagvállalatai, amelyek a magyar forgalom több mint 80 százalékát fedik le.
Kiemelte, hogy az édességgyártók számára a húsvét általában még a karácsonynál is nagyobb keresletet támaszt a figurás csokoládék iránt, amelyekből az eladás mennyisége akár ötödével is meghaladhatja a decemberi időszakot.
A legkedveltebb figura húsvétkor már négy éve a csokinyúl, de favoritnak számít a tojás, a kacsa, a bárány és a csibe is. A húsvéti szezonban a figurás csokoládék mellett a cukorkák iránti kereslet is megnő, másrészt maga a cukorka piac is jobban teljesített a teljes édességpiachoz képest az elmúlt egy évben az innovációknak köszönhetően – tette hozzá.
Rámutatott arra is, hogy a fogyasztók egyre nyitottabbak a magasabb minőséget képviselő, kiváló alapanyagokból készített, magasabb árkategóriás termékekre. A korábbi éveket még a fogyasztás mennyiségének csökkenése jellemezte, de a kereslet már ekkor is folyamatosan a minőség felé tolódott el. Emellett egyre nagyobb teret nyernek a speciális igényeket kielégítő édességek, például a cukor-, laktóz- és gluténmentes termékek is, és várható hogy a kereslet tovább nő ezek iránt.
A közleményben kitértek arra is, hogy egy európai keretmegállapodás szerint 2020-ig 10 százalékkal csökkenteni kell az élelmiszeripari termékek hozzáadott cukortartalmát. Az édességgyártók, az Élelmiszerforgalmazók Országos Szövetségével közösen, önkéntes vállalásokkal már elkezdték a csökkentést. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Korhatár alá került az energiaital: amit minden boltosnak tudnia kell
Június 11-től életbe lépett az energiaitalok árusítására vonatkozó új szabályozás:…
Tovább olvasom >Kihívások és lehetőségek között egyensúlyoz a magyar édesipar
A 2024-es év nyertesei az eladott mennyiség alapján sorrendben a…
Tovább olvasom >További cikkeink
A vásárók kedvenc FMCG-márkái – YouGov Brand Footprint 2025
Az elemzés alapja a CRP (Consumer Reach Points) mutató, amely…
Tovább olvasom >Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Szárnyalnak az árak a baromfipiacon: drágult a csirke, a pulyka és a tojás is
Az elmúlt hónapokban látványos áremelkedés zajlott le a hazai baromfi-…
Tovább olvasom >