Tavalyi szinten a külkereskedelmi forgalom

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 07. 03. 13:24

Az év első négy hónapjában a kivitel volumene 0,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét, a behozatal volumene 0,2 százalékkal csökkent – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Január-áprilisban az export euróban 1,6 százalékkal csökkent, forintban elszámolva 7,6 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbival összevetve. A behozatal euróban stagnált, forintban elszámolva 9,4 százalékkal nőtt a múlt év első négy hónapjához képest.


Áprilisban az export euróban 4 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest, forintban 6,1 százalékos növekedést regisztrált a KSH. Az áprilisi import euróban 3,5 százalékkal csökkent, forintelszámolásban 6,4 százalékos emelkedést mutatnak az adatok. Volumenét tekintve a kivitel 2,2 százalékkal, az import 3,4 százalékkal maradt el a tavaly áprilisitól.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-hez eljuttatott keddi közleményében kiemelte, hogy áprilisban a kivitel értéke 1.795 milliárd forintot (6 milliárd eurót), a behozatalé pedig 1.681 milliárd forintot (5,7 milliárd eurót) tett ki; a külkereskedelmi mérleg így jelentős, 113 milliárd forintnyi (379 millió eurónyi) többlettel zárta a hónapot.
Az év első négy hónapjában az exporttöbblet 2,126 milliárd euró (626,3 milliárd forint) volt, 428 millió euróval kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában.
A 2012. január-áprilisi kivitel értéke 7.728 milliárd forint (26 milliárd euró), a behozatalé 7.102 milliárd forint (23,9 milliárd euró) volt. A külkereskedelmi mérleg aktívuma 626 milliárd forintot (2,1 milliárd eurót) tett ki, 63 milliárd forinttal (428 millió euróval) kevesebbet, mint 2011 azonos időszakában.
Az idei első négy hónapban a termékforgalom forintban mért árszínvonala importban 9,6, exportban 6,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A cserearány 2,5 százalékkal romlott. A vizsgált időszakban a forint a dollárhoz képest 15,6, az euróhoz mérten 9,5 százalékkal gyengült – jegyzi meg a KSH.
A részletes adatok szerint az importon belül leginkább az energiahordozók drágultak, csaknem 26 százalékkal, az exportnál pedig az élelmiszerek, italok, és a dohányáruk árszínvonala emelkedett csaknem 12 százalékkal az előző év azonos időszakához képest.
A gépek és szállítóeszközök kivitelének és behozatalának volumene 5,4, illetve 3,9 százalékkal maradt el a 2011. január-áprilisi szinttől. Euróban a gépexport 9,7, az import 5,6 százalékkal volt kisebb mint egy évvel korábban. Az árufőcsoporton belül tavaly június óta tart a híradás-technikai hangrögzítő és -lejátszó készülék exportvolumenének visszaesése, a vizsgált időszakban mintegy harmadával csökkent. Ezzel szemben ötödével bővült az energiafejlesztő gépek és berendezések kivitele, valamint egyszámjegyű exportvolumen-növekedést mértünk az általános rendeltetésű ipari gép, a villamos gép, készülék és műszer esetében. A közúti jármű mindkét irányú forgalmának volumene mérsékelten nőtt.
A feldolgozott termékek export- és importvolumene 8,7, illetve 4,4 százalékkal volt több, mint egy évvel ezelőtt. Euróban számolva a kivitel 6,7 a behozatal 1,6 százalékkal nőtt. A gyógyszer és gyógyszerészeti termék kivitelének volumene több mint tizedével bővült, ugyanakkor a behozatalé némileg elmaradt a bázisidőszaki szinttől. A gumigyártmány, a vas és acél, valamint a fémtermék exportjában kétszámjegyű, míg importjukban egyszámjegyű volt a volumennövekedés.
Az energiahordozók importvolumene – az árak 26 százalékos növekedése mellett – alig változott az előző év azonos időszakához képest. Így az import 27,2 százalékkal nőtt forintban és 16,3 százalékkal euróban. Ellentétes tendencia érvényesült a két fő árucsoportnál: a természetes és mesterséges gáz behozatalának volumene 4 százalékkal bővült, míg a kőolajé közel azonos mértékben elmaradt az egy évvel ezelőtt regisztrált forgalomtól.
2012 első négy hónapjában az élelmiszerek, italok, dohánytermékek importjának volumene alig, az exporté 3,8 százalékkal emelkedett. Euróban a kivitel 6,1, az import 3,8 százalékkal nőtt. Az árufőcsoport kivitelének közel harmadát képviselő gabona és gabonakészítmény exportvolumenében – elsősorban a kukorica és a búza megnövekedett kivitelének köszönhetően – kétszámjegyű volt a növekedés.
Ezzel szemben visszaesést regisztrált a KSH az élő állat, a hús és húskészítmény, valamint a tejtermék és tojás mindkét irányú forgalmában.
2012 január-áprilisában az Európai Unióba (EU) irányuló kivitel volumene alig (+0,3 százalék) változott, az onnan érkező behozatalé 3 százalékkal volt több, mint 2011 azonos időszakában. Euróban az export 2,4 százalékkal mérséklődött, az import 1,8 százalékkal nőtt. Külkereskedelmi aktívuma az unió tagjaival szemben 790 millió euróval (135 milliárd forinttal), ezen belül a régi tagállamokkal szemben 637 millió euróval (128 milliárd forinttal) romlott.
Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben az export volumene 1,8 százalékkal bővült, ugyanakkor az importé 7 százalékkal maradt el az egy évvel ezelőttitől. A külkereskedelmi mérleg hiánya 914 millió euróval (276 milliárd forint) volt, 362 millió euróval (72 milliárd forinttal) kevesebb, mint 2011 azonos időszakában. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink