Tavalyi árakon érkeznek a tanszerek a Lidl áruházakba
Megjelent a Lidl Magyarország iskolakezdési katalógusa, melyben a tanszerek, kreatív eszközök, könyvek és egyéb, tanuláshoz kapcsolódó termékek széles kínálata megtalálható. A július 27-től elérhető árucikkek esetében az áruházlánc kiemelten ügyelt arra, hogy a lehető legjobb árakat tudja biztosítani vásárlói számára, így számos termékhez a tavalyi árakon lehet hozzájutni. Az áruházlánc célja, hogy megkönnyítse a tanévkezdést a magyar családok számára.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2023/06/Lidl_opt-1-scaled.jpeg)
Maradtak a tavalyi árak
A Lidl Magyarország minden évben kiemelten készül az iskolakezdésre, ezért a több héten át tartó „Velünk gyerekjáték a sulikezdés” kampányának keretében áruházaiban közel 200-féle, az oktatáshoz kapcsolódó termék érhető majd el. A piacvezető áruházlánc arra törekszik, hogy az óvodás, általános és középiskolás, és az egyetemi hallgatók is megtalálják a kínálatban a számukra szükséges termékeket, mindezt olcsón. A vállalat első nagy tanszerakciója július 27-től indul, de az érdeklődők már előre szemezgethetnek a kínálatból, az iskolakezdési katalógus ugyanis elérhető online és az áruházakban is megtalálható nyomtatott formában.
„Tapasztalataink alapján a vásárlók leginkább a különféle írószereket, a széles füzetválasztékot, a tolltartókat és a csomagolástechnikai eszközöket keresik, de a szintén népszerű ergonomikus iskolatáskák, hátizsákok, uzsonnásdobozok, kulacsok, LCD írótábla és számos könyv is kikerül majd áruházaink polcaira. Akciós árpolitikánk részeként különös figyelmet fordítottunk arra, hogy minden esetben – így a tanévkezdéshez kapcsolódóan is – minőségi és kiváló ár-érték arányú termékeket biztosítsunk. Idén ráadásul számos termék, köztük színesceruzák, temperák, vonalzók, festékek, író- és rajzlapok, gyűrűs mappák, körzőszettek a tavalyi áron vásárolhatóak meg, ami nagy könnyebbséget jelenthet a magyar családoknak”
– emelte ki Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.
Az elkövetkező hetekben is érdemes azonban figyelemmel követni a Lidl akciós újságait, mert hétről-hétre újabb és újabb termékekkel, így például a tanszerek mellett íróasztallal, divatos és minőségi gyermekruházattal, vagy kimondottan az egyetemistáknak szánt háztartási eszközökkel, textiltermékekkel találkozhatnak a vásárlók szuper árakon.
Kapcsolódó cikkeink
Eltávolítja a brit Lidl saját márkás termékeinek csomagolásáról a gyerekeket célzó elemeket
A brit Lidl 2025 közepéig eltávolítja saját márkás, „kevésbé egészséges”…
Tovább olvasom >Átalakulás küszöbén áll a Kaufland Lengyelországban
Egyre nagyobb fejtörést okoz a Kauflandnak lengyelországi részlege: a német…
Tovább olvasom >In-store pubot nyithat a Lidl Észak-Írországban
Hosszas jogi huzavona után a Lidl története során először nyit…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >