Tavaly ötvenmilliárd forint értékben forgott az üdülési csekk
Tavaly összesen 1,6 millióan használtak fel üdülési csekket hazánkban, csaknem ötvenmilliárd forint értékben.
Vozár Márton, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara idegenforgalmi bizottságának elnöke elmondta: a legfrissebb adatok szerint a Dél-Alföldön a pihenni vágyók 20 százaléka rendezte számláját üdülési csekkel. Ebben a számban a szálláson túl benne van az étel-, italfogyasztás is. „Tavaly is szép forgalmat generált tehát ez a rendszer” – összegezte.
Békés megyében továbbra is a hosszú hétvégék a legnépszerűbbek. Ezen belül pedig a wellness-szolgáltatást nyújtó szállodákat keresték fel a legtöbben. Idén, bár az üdülési csekkek a kibocsátástól számítva egy évig érvényesek, várható, hogy sokan a tavaszi hosszú hétvégére tartogatják a munkáltatótól kapott utalványokat.
A tervek szerint az üdülési csekk helyett nemsokára bevezetik a Széchenyi Pihenő Kártyát. Vonzár úgy véli: örvendetes, hogy a tervek szerint egyszerűsödik az adminisztráció, valamint csökkenhet a szállásadók által befizetendő jutalék összege. Viszont a döntéshozóknak érdemes arra is figyelniük, hogy ne szélesítsék ki túlságosan az igénybe vehető szolgáltatások körét, nehogy elaprózódjon az ágazatba jutó forrás mértéke – írja a vallalkozoinegyed.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >