Tavaly mintegy 70 százalékkal csökkent a legnagyobb öt romániai repülőtér utasforgalma
Tavaly mintegy 70 százalékkal csökkent az öt legnagyobb romániai repülőtér utasforgalma a koronavírus-járvány miatt – adta hírül hétfőn a Ziarul Financiar című román napilap.
A gazdasági-pénzügyi újság szerint abszolút értékben a legnagyobb veszteséget a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőtér szenvedte el, amelynek utasforgalma a 2019-ben jegyzett 14,7 millióról 4,449 millióra csökkent, ami 69,7 százalékos visszaesést jelent.
A második legnagyobb repülőtérnek számító kolozsvári utasforgalma 69,2 százalékkal, 2,9 millióról 900 ezerre esett vissza tavaly. A harmadik legnagyobb romániai légi kikötőnek, a temesvárinak az utasforgalma 470 ezerre mérséklődött a 2019-ben jegyzett 1,595 millióhoz képest, ami 70,5 százalékos csökkenésnek felelt meg.
Arányait tekintve a legkisebb, 64,4 százalékos kiesést a jászvásári szenvedte el, amely 468 ezer utast szolgált ki az egy évvel korábbi 1,3 millióhoz képest. A nagyszebeni légi kikötő szolgáltatásait is 69,4 százalékkal kevesebben vették igénybe, ott 227 ezer utas fordult meg az egy évvel korábbi 743 ezerhez mérten. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az élelmiszerek 1,1 százalékkal drágultak Romániában
Júniusban 4,9 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte…
Tovább olvasom >Az év első öt hónapjában 8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában
Az év első öt hónapjában 8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi…
Tovább olvasom >Hamis és tiltott növényvédőszerekkel és műtrágyával kereskedő bűnözői csoportot számoltak fel Romániában és Olaszországban
Hamis és az Európai Unióban betiltott növényvédőszerek, illetve műtrágyák illegális…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntartható vendéglátás Magyarországon: a 2024-es év úttörői
Magyarországon a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb kihívása, különösen az éttermi…
Tovább olvasom >Trendekbe fagylalva
Ami hosszú időn keresztül csak egy jeges nyalánkság volt, abból a…
Tovább olvasom >